Üss meg, s én félni fogok,
Tépem tovább láncaim,
Mely rabságban tengeték szép korú időm.
Vágd át tokom, s felbuggyan lelkem,
Utoljára tépem láncaim,
Mely rabságban tengeték szép korú időm.
Szúrj szíven, s spriccelve hullik öledbe éltem,
Utoljára rángnak meg láncaim,
Mely rabságban tengeték szép korú időm.
De ha csókod-tapasztód ajkaimra,
Kezedbe adom láncaim,
Mely örökké rabságban tengeték (szép korú) időm.
2004.
2 hozzászólás
vad, de nem rossz. jó hogy mindig visszatérsz, és a végén elmondod hogy lelkileg is rab lehetsz.
nem tudom volt e értelme így annak amit írtam, talán nem tudtam megfogalmazni……..ezért bocsánat
üdv
🙂 Úgy tűnik egy húron pendülünk… Na, várj csak, bekukkantok hozzád… 😀