Nem kellő erő

Pofonod még most is piroslik rajtam,
Beleremegett a szívem, a szám, a talpam,
Még most is reszketek attól, amit láttam,
A pontos találatú ütéstől mindenem tántorog,
Akkor is fáj, ha úgy tűnik, táncolok,
Mert elmentél, és jött, akit nem is vártam,

Pedig vigasztalt is, omlott a mámor
karomba, mert van, aki jönni bátor,
És összeszedett, hogy magamra ne maradjak,
ha már küzdeni indultam ma is, vértbe
öltözve, önmagamtól, pedig nem kérte
senki sem, hogy bármit adjak.

Még mindig vöröslenek rajtam ujjaid,
Pedig már hiába érkeznél s lennél újra itt,
Csak elűznélek, mint egy nem kellő erőt,
Egy pofon voltál csak, nem leszel harcom,
A másodikra magamtól mutattam az arcom,
S jött is. De az már a szívembe visszanőtt.