Én vén leszek, tudom, s te ifjú lány,
s mert nem nyom a kor, könnyed és vidám.
Ne emelj gátat, ha folyó vagyok,
ne légy felhő, ha játszom csillagot.
Tudd, ha a játék többé nem játék,
tilt nyúlt izom és szuvas csont-tájék;
ha szállni vágy, mégsem enged a test,
a porc, az ín, a vérfolyam is rest,
és engedelmes nem lesz már soha.
S te csalódottan nézel máshova,
mert fintorogva döbbensz rá, kereszt,
kopó a test, s bár szolgál, nem ereszt,
s egyszer megáll, revansot követel.
Akkor segíts, akkor ne fordulj el.
Az együttérzést is tanulni kell,
a léted, kicsim, azzal teljen el.
5 hozzászólás
Meghatóan szép gondolatok…
Gratulálok!
Szeretettel: Judit
Köszönöm, Juditka!
Szia! Az utolsó sort sokan megfogadhatnák… Nagyon jól sikerült. Üdv Era
Bár úgy lenne… köszönöm, Erika!
Nagyon szép vers, megható, az utolsó versszak pedig megszívlelendő.
Nagyon tetszett kedves Irén !
Szeretettel: Zsu