1977. március 17
A tárgyalóterem hideg levegőjében Tomi leheletének párája pillanatok alatt foszlott semmivé. Könyökét térdére támasztva, lehorgasztott fejjel nézte a megkopott, hézagos parkettát. Hátulról – a terem bejárata felől – az őrök és egy szürke öltönyös férfi beszélgetésének hangfoszlányai értek el hozzá, szemben a hosszú, poharakkal és vizes kancsókkal megrakott asztalnál az írnok matatott a kiterített iratok között. Öreg Laci tőle balra ült és fásult, elmerengő tekintettel bámult ki a két méternyire lévő ablakon, Gyula pedig Lacin túl kezének ujjait ropogtatta idegesítően. Egy sorral hátrébb a megyei MHSZ rádiótechnikai szakosztályainak vezetője és a város MHSZ titkára disputált alig hallhatóan. Az ajtó élesen nyikordult és tányérsapkás főtisztek léptek be.
– Álljanak fel! – szólt érdes hangon az írnok és kezének határozott mozdulatával tette nyomatékosabbá utasítását.
Miután minden tiszt elfoglalta az asztalnál a számára kijelölt helyet, az írnok ismét megszólalt.
– Leülhetnek. – majd megvárva, míg mindenki elfoglalta helyét a terem sarkában álló íróasztalhoz ballagott és ő is leült.
– Mirkó Gábor ezredes vagyok a Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztályának vezetője. – állt fel az asztal közepén ülő kerek arcú erősen kopaszodó tiszt. – Jelen tárgyalásunk témája a Medve bányai rádióamatőr klub három tagjának a nemzetbiztonságot sértő cselekedete. Röviden ismertetem a tényállást.
1976. december 25.-én az MHSZ központi rádiósklubja jelezte a HM rádiótechnikai felügyeletének, hogy egy engedéllyel rendelkező vidéki rádiósklub, amely szintén részt vett a hagyományos karácsonyi rádióamatőr világversenyen a méréseik alapján a megengedettnél nagyobb teljesítménnyel forgalmaz. A rádiósklub forgalmi naplója alapján megállapítást nyert, hogy az esemény idején három rádióamatőr felváltva létesített kapcsolatot külföldi, több esetben nagy távolságban lévő ellenállomásokkal. A megfigyelési jegyzőkönyv ugyanakkor a rádióamatőr tevékenységre érvényes eljárási renddel kapcsolatban nem talált kifogást, vagyis a megfigyelt összeköttetések a verseny és a rádióamatőr forgalmazás szabályainak mindvégig megfeleltek. A működtetett rádióadó teljesítménye azonban a helyszínre küldött bemérő egység szerint messze meghaladta az engedélyezett szintet. A katonai elhárítás javaslatára rajtütésszerű intézkedést foganatosítottunk, a fellelhető bizonyítékok és dokumentumok lehetséges elrejtésének vagy megsemmisítésének megelőzése céljából. Az eljáró egység a helyszínen elfogta és őrizetbe vette Frank Tamást, Öreg Lászlót és Steiner Gyulát a Medve bányai rádióamatőr klub három tagját, majd a katonai elhárítás megyei központjába szállították őket. A kihallgatáson tett személyes vallomásukról jegyzőkönyv készült, melyet elolvastak és aláírásukkal hitelesítették. Ezután az őrizetbe vetteket szabadlábra helyezték, az ügy jogszerű eljárásnak és a lezárásnak idejére lakhely elhagyási tilalom elrendelésével. Az esetet a Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztálya vizsgálta és határozathozatalra a mai napot jelölte meg
Az ezredes összehajtotta a jegyzőkönyvet és az asztalra helyezte. Tekintete megakadt az ujjait ropogtató Gyulán.
– Abbahagyná, ha kérem!
– Igen… bocsánat! – hebegte Gyula, majd zavartan lehajtotta fejét.
– Az elhangzottakkal kapcsolatban van észrevétele valakinek? – nézett az ezredes a második sorban csendben figyelő MHSZ vezetőkre.
– Szeretnék néhány megjegyzést fűzni a történtekhez – emelte fel lassan a kezét a megyei technikai vezető
– Önt, hogy hívják, és milyen minőségben van jelen? – kérdezte az ezredes.
– Lantos Péter vagyok az MHSZ megyei szervezete rádiótechnikai szakosztályainak vezetője.
– Tessék, hallgatjuk. – intett az ezredes majd komótosan helyet foglalt.
Lantos Péter megköszörülte torkát, Öreg Lacira, aztán Tomira pillantott, majd a tiszti asztal felé fordulva belekezdett.
– A Medve bányai rádióklub öt éve működik két szakosztállyal. Az egyik a rádió- iránymérő, a másik pedig a rövidhullámú amatőr. Három évvel ezelőtt kaptak „A” fokozatú engedélyt a három és fél, valamint a hét megaHerczes rádióamatőr sávban rövidhullámú rádióadó készülék működtetésére. Ők hárman rendelkeznek a törvényekben előírt képzettségekkel és vizsgával. – mutatott Tomiékra majd folytatta.
Az elmúlt három évben a rövidhullámú szakosztály fejlődött a legdinamikusabban s ezt leginkább a rádiós összeköttetéseket igazoló QSL lapok mennyisége és adatai bizonyíthatják. Tamást, Lacit és Gyulát személyesen is jól ismerem, törvénytisztelő, dolgozó, családos emberek. Az eseményt követően kért munkahelyi vezetői vélemények is pozitívak mind hármójuk tekintetében. Azt elismerem, hogy a rádióadó versenyben használt végfokozat teljesítményével szabályt szegtek, de kétlem, hogy tevékenységükkel nemzetbiztonsági érdekeket sértettek. Kérem ezredes elvtárs, a döntésük során vegyék figyelembe az általam elmondottakat. Köszönöm!
– Rendben! És Ön? – nézett a városi MHSZ vezetőre az ezredes. – Kíván hozzászólni?
– Nem! Vagyis igen. – emelkedett fel lassan a székéről. – A városban működik egy városi rádióklub is. Mi jobbára velük vagyunk kapcsolatban.
– Az mit jelent, hogy jobbára velük? Nem önök felügyelik a Medve bányai klubot? – ráncolta homlokát az ezredes.
– De, szervezetileg hozzánk tartozik, de mi elsősorban a városi klubot preferáljuk. A Medvei bányait kevésbé.
– Ez így meglehetősen zavaros számomra! Mit ért azalatt, hogy elsősorban a városi klubot preferálják?
– Hát, hogy is mondjam? – hebegett zavartan a városi titkár – Leginkább azt, hogy mi csak formailag támogatjuk őket. Az MHSZ által rendelkezésünkre bocsájtott pénzekből és technikai eszközökből ők nem, vagy csak kevésbé részesülnek.
– Akkor miből, hogyan működnek? – kerekedett el a szeme a tisztnek.
– Úgy tudom, hogy a Medve bánya szponzorálja a klubot, és társadalmi munkákból van némi bevételük.
– Elnézést, megmondaná a nevét és, hogy mi a szerepe az ügyben? – nézett szúrós tekintettel a szemébe az ezredes!
– Fazekas Nándor vagyok a városi MHSZ szervezet titkára. Éppen azt próbálom érzékeltetni, hogy én, vagyis mi, az MHSZ városi vezetése sem anyagi, sem erkölcsi támogatást nem nyújtottunk a Medve bányai rádiósklub törvénysértéséhez.
– Úgy érzi, hogy vádolta Önt ezzel valaki? – az ezredes hangjából jól kiérezhető volt a megvetés. – ha majd erre a következtetésre jutunk, ígérem, azonnal értesítem. Üljön le!
Fazekas megsemmisülten kuporodott a székére. Az asztalnál ülő tisztek egymáshoz hajolva susmusoltak, hol Tomiékra, hol az MHSZ vezetőkre pillantva. E rövid technikai szünetet követően az ezredes feléjük fordult.
– Önök közül kíván hozzászólni valaki?
Tomi Öreg Lacira nézett, majd mindketten Gyulára, aki rémülten hárította el a lehetőséget. Öreg Laci végül Tomihoz hajolt, súgott valamit, majd mély levegőt véve felállt.
– Igen ezredes elvtárs, szeretnék szólni! Én Öreg László vagyok a klub rövidhullámú rádióamatőre!
Az ezredes Öreg Lacira pillantott. Idős, sokat tapasztalt katonai jogászként már ezernyi jogi hercehurcát megjárt, sok csatát megvívott, s az évek során, a metakommunikáció fegyvertárán kifinomult emberismerete azt sejtette, hogy az ítéletet a medvebányai amatőr most fogja szavakba önteni.
– Tessék, Öreg László hallgatjuk.
A rádióamatőr társaira pillantott, aztán lassan félig hátra fordulva a megyei technika vezetőhöz szólt.
– Köszönjük Péter. – majd keményen az ezredes szemébe nézett. – Igen beismerjük, szabályt sértettünk. A mi engedélyünk ugyanis az amatőr sávban működtetett legfeljebb ötven watt teljesítményű adó üzemeltetésére szólt. Tavasszal egy ismerősöm azzal a hírrel keresett meg, hogy a városi kórházban kiselejteznek és megsemmisítenek egy rakás elavult berendezést, és az egyikben olyan végerősítő csöveket látott, amelyek a rövidhullámú tartományban is megbízhatóan működnek. A selejtező raktárosnak azonban fogalma sem volt erről, s a selejtezésre és megsemmisítésre váró készülékből kiszerelhettem két ilyen csövet. Néhány héttel később elkezdtem építeni az új rádióadó készülékünket, amelynek kimenő teljesítménye az engedélyünknek megfelelő volt. A márciusi klubgyűlésünkön vetődött fel az ötlet, hogy a nemzetközi karácsonyi rövidhullámú versenyen részt vehetnénk. Az ötven wattos teljesítménnyel ebben az amatőr sávban sajnos a „futottak még” remény vesztett kategóriába sem kerültünk volna. Felmerült a nagyobb teljesítményű végfok építésének lehetősége és ehhez volt két nagy teljesítményű elektroncsövünk. Ez olyan mintha a TV szeretne nézni, de csak egy antennája, van és néhány, televízióban használt alkatrésze. Vagyis a készüléket meg is kell építeni. Hát így tettünk mi is. Egy kiselejtezett villamossági elosztó szekrényt lebontottunk, átalakítottuk és a tápegységtől a végerősítő fokozatig, vagyis az első ceruzavonástól az utolsó csavarig mindent mi hárman találtunk ki és szereltünk össze benne. Be kell, valljam, hogy a végén mi is meglepődtünk, hiszen a december 6.-i első, néhány perces próbaüzem során, amikor még csak a teljesítményének a harmadával mertük kipróbálni, már portugál és izlandi rádióamatőrök igazolták vissza a kiváló minőségű jelenlétünket. Számításaink szerint 300-350 Wattal üzemelhettünk ekkor. A karácsonyi versenyre úgy készültünk, hogy tudatában voltunk mindhárman annak, hogy szabályellenesen lényegesen nagyobb teljesítménnyel üzemelünk, mint amit számunkra engedélyeztek. Ez a teljesítmény kalkulációink szerint meghaladta az 500 Wattot.
– Mennyit? – szisszent fel fejét hitetlenkedőn rázva Lantos Péter, de Öreg Laci nyugodt hangon folytatta.
– Nyugaton, ha valaki rádió amatőrködni akar, bemegy a legközelebbi műszaki boltba és megveszi a legmodernebb amatőr készüléket, amely teljesítményének nem a törvények, hanem a pénztárcája szab határt. Még csak ismernie sem kell az elektronikát, a rádiótechnikát, mert készen vásárolhatja azt. Mi hárman, a munkánk mellett, szabadidőnket feláldozva, családunk mérhetetlen türelmével és támogatásával, megpróbáltunk a legjobb tudásunk szerint alkotni egy olyan eszközt, amellyel felhívtuk a világ rádióamatőr közösségének a figyelmét arra, hogy a magyar rádióamatőrök tudásban, kitartásban a világ bármely, akár nagyobb és gazdagabb nemzetének rádióamatőrjeivel is felveszik a versenyt. Akkor is az élvonalba tartozunk, ha lehetőségeink korlátozottabbak. Őszintén büszke vagyok arra, hogy a verseny befejezése előtt alig több mint húsz órával dobogós hely környékén álltunk egy olyan világversenyen ahol rádióamatőrök százezrei versenyeztek azért. Köszönöm, hogy ezt elmondhattam.
A termet néma csend töltötte be, a tisztek meredt szemekkel bámultak Öreg Lacira. Aztán Tomi, széke hangos reccsenésétől követve felállt, majd követte őt Gyula is. Az ezredes egy szempillantás alatt megértette, hogy azok ott hárman – elismerve, és közösen vállalva a felelősséget – tulajdonképpen az ítéletre várnak. Rövid töprengés után a mellette ülőkhöz fordult, magyarázott valamit, aztán mind felálltak.
– A Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztálya a meghallgatást ezennel befejezettnek tekinti, határozatunkról levélben tájékoztatjuk Önöket. Elmehetnek, de a határozat kézhezvételéig a lakhely lehagyási tilalom érvényben marad. A rádiós szoba pedig későbbi intézkedésig hatóságilag zárva. Megértették?
– Igen – válaszoltak egyszerre mindhárman.
A tisztek is felálltak, és ahogy jöttek, kivonultak a teremből. Az ajtóban azonban az ezredes megtorpant, Öreg Laci felé fordult és homlokát ráncolva megkérdezte
– Tudják, hogy tulajdonképpen milyen teljesítménnyel forgalmaztak?
– Nem, csak tippeljük, hogy ötszáz watt lehetett. – válaszolt Öreg
– Hát? Az egy kicsivel több volt! A bemérők adatai szerint ezerháromszáz watt volt a csúcsteljesítmény, de a verseny ideje alatt nem is mértek ezer wattnál kisebb értéket. Jól megszerkesztették azt a kütyüt- mosolyodott el az ezredes, majd megfordult és kisietett a többiek után.