Nem felejtettem el a varázsigéket,
melyektől sejtjeinkben izzik az élet
harcos lendülettel, aztán megnyugvással,
leskelődő holddal, hajnalpirulással.
Igaz, körötted mint lehúzatlan redőny
vagyok váltakozó fény-árny csoda-függöny…
Mobil-képernyőmön vasárnap és fél hét…
Tévén miért nézzek újabb világvégét?
Hajad párnájára fejem visszabillen.
Miért is dolgoznék ezen a reggelen,
és hova sietnék? A verset megírtam:
szótárnyi bókomat a füledbe súgtam.
Varázsigéim ma talán mégis késnek.
Köze lenne hozzá a friss hóesésnek?
Jót tesz a vetésnek, ez megörvendeztet,
s magammal leplezlek téged és a percet .
2 hozzászólás
Tetszett a versed, különösen a lehúzatlan redőny képe. Gratulálok szeretettel. Ilike
Gyönyörű ez a szerelmes vers, nagyon tetszett !
szeretettel: Zsu