ha az ég kékje mosolyogva felel,
ha szellő cirógat, puha és finom
ölelő karjaid magamhoz hívom.
Ha szürke homályban telik el a nap,
ha feketének tűnik a pillanat,
ha arcom takarja egy komor felleg,
akkor hívom, s zárom magamba lelked.
Ha szívemet sújtja keserű magány,
ha a tollamban a tinta is parány,
ha minden virágszirom színtelen lesz,
akkor álmodom csókod, mely melenget.
Ha nem látok szivárványt soha többé,
ha felhúzott térddel görnyedek gömbbé,
ha ajkam majd utolsó sóhajt lehel,
te légy ki akkor a magasba emel.
10 hozzászólás
Kedves Susanne!
A versed gyönyörű, újra és újra elolvasom.
Szeretettel:
Anck-Su-Namun
Kedves Namun !
Nagyon szépen köszönöm látogatásod, örülök, hogy gyönyörűnek találtad a versem.
Szeretettel: Zsu
Kedves Susannne!
Igazán csodaszép vers!
Megható, megkapó vallomás,
torokszorító írás!
Kedves Dóra !
Nagyon örültem látogatásodnak, köszönöm kedves szavaid.
Szeretettel: Zsu
Szia Zsu! Igazán szép színekkel, finom vonásokkal ábrázolsz egy nagyszerű érzést, a szerelmet. Éljen a szerelem, éljenek a szerelmesek!!!:) Szeretettel: én
Szia Laci !
Nagyon szépen köszönöm,ilyen a szerelem… 🙂
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Hű, ez nagyon szép lett! 🙂
Jó hozzád benézni, egy kis szerelmes hangulat jót tesz az embernek!
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy néha meglátogatsz és sikerül egy kis szerelmet csempésznem ide:)
Köszönöm kedves szavad !
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Ez a versed tényleg gyönyörű, márpedig mindegyik az, és mégis, ez kiviláglik a többi közül…
Igazán, jó hangulatú, szép szerelmi vallomás. De kár lett volna kihagyni… Pótolom, talán találok még hasonló gyöngyszemet…:)
Ölellek!
Ida
Drága Idám !
Annyira örülök, hogy jobban vagy és egyre többet vagy köztünk, nagyon szépen köszönöm
kedves szavad 🙂
Szeretettel: Zsu