A minap olvastam az oldalon valami hasonlót: mi mindannyian azért vagyunk itt, mert ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy írjunk. Elgondolkodtam ezen kicsit.
Egy képzelt – de szerintem gyakori – interjúrészlet:
"-Miért írsz?
-Szeretném kifejezni magamat. Az irodalom mindig is közel állt hozzám. A vers, a próza alkalmat, eszközt ad a kezembe, hogy…"
Tehát miért is ír? Szeretné kifejezni magát. Az írás csak mint eszköz jelenik meg, nem az az elsődleges célja.
Természetesen van aki magáért az írás öröméért ír, de van aki mást, többet akar.
Egy hasonlat jutott az eszembe. Vannak akik azért beszélnek, mert szeretnek beszélni, és vannak akik azért beszélnek, mert mondani akarnak valamit.
A végén akkor ismét felteszem a címbeli kérdést: Miért írunk?
32 hozzászólás
Szia István! Az se jó, ha az ember túl hosszú írást tesz fel, mert nem olvassák el, ha hosszú, de az se túl jó, ha rövid, mert akkor keveset mutatsz meg magadból. (Vannak azért kivételek)
A tartalomhoz: egyetértek abban, hogy csak az írjon, akinek mondanivalója van!
Még valami: ha azt szeretnéd, hogy írjanak hsz-eket, neked is írnod kell másokhoz, mert ez a kölcsönösség alapján működik! Üdv: én
Szia!
Az írás azért született, hogy rávilágítsak: Még a Napvilág írói között sem szabad egyenlőséget vonni! Nem jobb az egyik vagy másik, egyszerűen mások.
Hosszú, vagy rövid írás? Az a jó, ha valaki minden terjedelemben tud írni, függetlenül a mű tartalmától. A kezdő íróknak (mint én) viszont valahonnan el kell indulni, elsőre ott próbál fejlődni ahol a legjobban érzi magát, aztán már lehet -azaz inkább már tud- játszani az alkotás méretével.
A tartalomnál viszont nem biztos, hogy igazad van: Aki "csak" szeret írni, az ne írjon?
A hozzászólásokat gyakran olvasom (van amikor csak azt, a művet amihez íródott pedig nem), és az a gond, hogy én fordítva látom, mint itt a többség. Ha jó egy mű, az a "természetes", ahhoz nincs mit hozzáfűzni. Viszont ha hiba, hiányosság, rossz felépítés, egyszóval bármi gond van benne, azt kellene kiemelni. Ezzel viszont lehet (valószínű), hogy megbántom, esetleg megsértem az alkotót. Megéri?
Kedves István!
Szerintem ilyen szinten nem lehet, vagy nem szabad éles határvonalat húzni ebben a kérdésben.
Az írás maga mindig is eszköz marad, akár elsődleges célunk az írás az életünkben, akár nem.
Kevesen lesznek profi írók. (profi=abból él amit csinál)
Az írás öröme összekapcsolódik a bennünk zajló folyamatokkal, akár gyógyíthat is bennünket. Aki az írás öröméért ír, annak nem lehet mondanivalója? Megfordítom: akinek több a célja annak az írásai nem lehetnek semmitmondóak? Dehogynem!
Akinek több a célja az minden esetben tanultabb, képzettebb verstanilag, nagyobb a szókincse, szebb szófordulatokat, szóösszetételeket alkot, használ és odafigyel a sorok lejtésére? Egyáltalán nem biztos. Ettől függetlenül meglehet benne az akarat a fejlődésre, tanulásra. Ezt első ránézésre egy versből nem is lehet leszűrni, esetleg egy megalapozott kritikával, hozzászólással kideríteni.
Folyt köv…
A technika, tudás sem egyenlő a jó verssel, ha a kifejezésmód bárgyú, esetleg túlmisztifikált, bonyolult, érthetetlen. Nagyon sok esetben a "felvértezett" írók máshova helyezik magukat a szerintük gyengébb írókkal szemben és jogosítványt éreznek ennek éreztetésére, kinyilatkoztatására, holott lehet, hogy még ugyanannyit kellene tanulniuk a sallangmentesítés, tömörítés, szóhasználat terén, mint a többieknek. Ez a hozzászólásokban nagyon jól nyomon követhető.
Emellett még figyelembe kell venni, hogy egy közösségi felület, mint jelen esetben a Napvilág is, egy kicsit másként működik, illetve másként kell működtetni (nekünk, publikálóknak, íróknak) ahhoz, hogy emberek ne sérüljenek. Ez egy hosszabb esszét is megérne, hogy a hasonló közösségi oldalakon miért üti fel fejét periodikusan évről-évre ugyanaz (ugyanez) a téma.
Folyt köv…
Tehát a kérdés jó, ha úgy tesszük fel, hogy kvázi mi is meg akarjuk válaszolni és azt le is írjuk és nem az a cél, hogy bombát robbantsunk a jól írók és a gyengébben írók között. Ez még sosem mozdította előre felé egyetlen publikáló közösség életét sem.
Hogy ne maradjak válasz nélkül leírom, hogy én az írás öröméért írok, mert szeretem a gondolataimat a hétköznapi nyelvtől eltérően leírni, szeretek kombinálni, az újonnan megtanult szavakat használat közben is ízlelni. Mindezt tudatosan, sok játékkal, ujjgyakorlatokkal. Nem akarok profivá válni, de amatőrként a legjobbat szeretném kihozni magamból
Tisztelettel:
Mákvirág
Szia!
Igazad van, hogy nem szabad, és nem is lehet így különbséget tenni az alkotók közt, nincs éles határ. Sőt, még határ sincs. Viszont különbségek vannak.
Szerintem érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy aki tényleg fejlődni, tanulni akar az hogyan is csinálja itt? És már el is jutottunk az általad említett hosszabb esszéhez. Ha nem is hosszú esszét, de egy rövid írást azért szívesen olvasnék egy közösségi felület működéséről, nem akarok beleszaladni valami károsba, ártóba – viszont van véleményem is.
A kérdést válaszoltad, rajtam a sor. Szeretek írni? Jóérzéssel tölt el, de nem magáért az írás öröméért írok. Van mondanivalóm? Talán, nem vagyok benne biztos, ezt másoknak kell megítélnie. Viszont abban biztos vagyok, hogy a világ jól megvan az én írásaim nélkül is, különösebben nem hiányozna ha nem írnék semmit. Nemrég (kb egy hónapja) találtam az oldalt, megtetszett, gondoltam kipróbálom magamat. Ennyi.
Köszi a hozzászólást: Németh István
Szia István! 🙂
Amit felvetettél, elgondolkodtatott. Igyekeztem magyarázatot találni arra, hogy miért írok.
Régebben csak próbáltam, aztán abbahagytam, mert más teendőim voltak. Miután átalakult az életem, jött valaki, aki megpiszkálta bennem a szunnyadó költészetet (örök hála neki).
Az első versem után nem gondoltam, hogy lesz több is. Tévedtem.
Abban biztos vagyok, hogy mindig magam miatt írtam, sose másokért. Ez azt jelenti, hogy egoista vagyok.
Hogy mégis összetalálkoztam az olvasók lelkével, az valószínűleg véletlen. Mivel véletlenek állítólag nincsenek, így az előbb említett találkozás se volt az.
Mindig tiszteltem mások megnyilvánulásait. Igyekeztem megérteni őket, közelebb férkőzni lelkükhöz, mert az íráskényszer bizony ott összegződik. Nem tudhatjuk, hogy mi indít valakit az alkotásra.
Nem sorolom fel, pedig tehetném, bőven akad példám. 🙂
Kívánom, hogy mindenkit töltsön el erővel, egészséggel az irodalom. 🙂 /Ha érdekel, bővebben is…/
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Igen, ha valaki elgondolkodik, hogy ő maga miért is ír, akkor már elérte a célját az írásom. Köszi, hogy te így tettél! Innen már csak egy pici ugrás, és már fel is tehetjük a következő kérdést: én ezért, de más vajon miért? Sokféle választ kapnánk. Én például pár hete véletlenül kezdtem el, és nem tudom, lesz-e folytatás.
A jókívánságodat mindenki nevében köszönöm, hasonlókat kívánok én is!
Üdv: Németh István
Aki vénájában érzi, el is kezdi az írást. Saját kis fiókjába rejtve, aztán vagy mindörökre ott marad, vagy nem. A technika vívmánya, az internet, ad némi késztetést arra, hogy amennyiben a bátorság meg van, kifelé is megmutaja műveit. Előbb-utóbb bátrabb, és bátrabb lesz az ember.
Hogy ki mennyire jó, vagy sem, ez sok minden összetevője. S, hogy miért írunk? Csak magamról tudok érdemben nyilatkozni. Én azért, mert szeretek a gondolataimmal játszani, ezeket egy vers, vagy próza formájában papírra vetni. Szórakoztat, feltölt, tanít, fejleszt, stb. Az életem szerves részévé vált.
Szia!
"Aki vénájában érzi, el is kezdi az írást."
Aki vénájában érzi, el is kezdi az írást?
Tényleg? Biztos ez?
Bocs, elszállt, idő előtt a hsz.
Marietta
Semmi gond, fejezd be nyugodtan!
István
Általában igen, ez a válaszom. Mint írtam, nem biztos hogy közszemlére rakja, de aki affinitást érez, megpróbálja. Aki odáig eljut, hogy érzi ezt saját magán, szerintem próbálkozik. Egyébként befejeztem ott lejjebb, csak a névjegyem előtt ideröppent. 🙂
Marietta
Kedves István!
Jó kérdés, hogy miért írunk? Én például: ahogyan már elhangzott, azért mert érzem, hogy a gondolataimat papírra kell vetnem, hogy másoknak is át tudjam adni. Egyébként örökség is lehet, mert nálunk a család minden tagjára vonatkozott. Nem kimondottan úgy, hogy mindegyikünk közzé tette volna. Apám pl. igazi verstanilag érett, tisztán érthető gyönyörű verseket írt, egyik kötetét, mivel elrongyolódott, átírtam betűpontossággal, hozzá téve életrajzát, és az én kiadott köteteim mellé tetettem. Írt regényeket is, de azokat nem adta közzé, csak a család olvasta. Engem is késztetett az írás, elég korán jó dolgozatokat írtam, jeles voltam mindig e téren, munkás éveimben mindig engem néztek ki a sajtóval kapcsolatos anyagok összeállítására. Aztán naplókat vezettem, ezer-oldalakkal tele. Aztán időm nem volt, csak nyugdíjas koromban jött el az ideje. Előbb sok-sok novellát, rövid, szilánkoknak nevezett féloldalas, néhány perces írásokat gyűjtöttem össze.
Mindezt könnyedén, egyszerűen, tisztán-érthetően igyekeztem összeállítani, mindig törekedve a pontosságra, helyesírás követelményeire. Egy ideig nem zavart, hogy pihennek a fiókban, mert még nem a számítógép korában történt. Utána elkezdtem a könyvtárban keresgélni, hol lehet pályázatokra küldeni novellákat, verseket. Most is őrzöm az egyszerű kis köteteket, ahol megjelentek írásaim, amelyek másoknak is tetszettek. Ma már el se tudok képzelni olyan napot, amikor nem hódolhatok az írásnak. Még az álmaimat is összegyűjtöttem, azokat is megörökítettem. Ehhez társul, hogy híres korabeli- és újabb írók és költők anyagát szeretem böngészni, olvasgatni. Most is van előkészítve jó vaskos 6 kötet, amit sorban el akarok olvasni. Szerintem együtt jár az, mások anyagát is figyelni, és a saját gondolataimat is írásba fektetni. Ennyi jutott eszembe, olvasva rövid, általad megválaszolatlan kérdést. Azt hiszem, jó, hogy így zártad. Sokan kifejtették véleményüket.
Üdv. Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy olvashatom a hozzászólásodat, hogy kifejtetted a véleményedet, az íráshoz fűződő viszonyodat. Kívánok még nagyon hosszú, termékeny éveket, sok-sok alkotást, rengeteg művet a kezed alól, olthatatlan alkotó kedvet!
Üdv: István
Sziasztok!
Mostanában felmerült bennem a címbeli kérdés párja: Miért olvasunk?
A gond az, hogy más szavakkal merült fel: Minek olvasunk?, Minek írunk?
Üdv: István
Minek írunk? Mert mondani akarunk valamit!
Hm, hm. Miért akarunk mondani bármit is? Tényleg, minek írunk?
Perpetuum mobile, ördögi kör.
Kedves István!
Szerintem az emberek többsége azért ír, mert szeretné ha fennmaradna valami utánuk, amit életük során alkottak meg. Senki sem akar nyom nélkül eltűnni a semmiben.
Így az egyén gondolatai örök életűvé válnak, mármint, ha leírja és megosztja őket. Továbbadják másoknak a saját világnézetüket, az általuk alkotott szereplőkön, helyszíneken, szituációkon, rímeken, hasonlatokon(…) keresztül.
Ez nem csak az írásra igaz, hanem minden művészeti ágra. Gondolok itt a rajzolásra, festésre színészetre és a többi önkifejező tevékenységre, minden művész maradandót akar alkotni.
Mondjuk, amiben biztos vagyok: én azért írok, mert szeretek írni, jól érzem magam közben és örülök, ha tetszik valakinek az alkotásom. Ha sikerül bármilyen érzéseket kiváltanom az emberekből az írásaimmal, azt már sikerként könyvelem el, pláne, ha azokat váltom ki, amiket akartam.
Mindenesetre nagyon jó felvetés!
Üdv, István
Szia István!
Amikor írtam ezt a művemet, akkor nem az volt az elsődleges célom, hogy elgondolkodjunk, mások miért írnak, hanem, hogy nézzünk magunkba, mi miért írunk. És mikor ezt tisztázzuk – nem könnyű -, akkor nézzünk másokra. És rá fogunk jönni, mindenki másvalamiért ír.
Annak nagyon örülök, hogy te jónak ítéled a gondolatot!
Üdv: István
Szia István!
Nagyon jó,gondolatébresztő cikket írtál.
Lehet, hogy riporterként, vagy beszélgetések, viták vezetésében még jobban megtalálnád magad. Gondoltál már erre?
Szeretettel:
Ildikó
Szia Ildikó!
Ez jó 🙂 De elkeserítelek: Nincsenek meg hozzá a képességeim. Az írásnál van időd kitalálni, átgondolni, javítani a mondandódat, élőbeszédnél nincs. Óriási különbség!
Üdv: István.
Szia Isván!
Akkor írjál valami riportkönyvet félét! Tényiradalom, vagy milyen néven futnak.
Mert valami mocorog benned az biztos, látom, ahogy kitartóan szóra bírod az embereket.
Vagy kutathatnál egy izgalmas témában, s megírhatnád.
Valami ilyesmire gondolok.
Szeretettel:
Ildikó
Szia Ildikó!
Kedves tőled, hogy ennyire ösztökélsz az írásra!
Kitartóan szóra bírom az embereket? Én azt szeretem, ha az írásaim után az agytekervényekben indul meg valami, az, hogy megszólalnak, reményeim szerint már csak ennek a következménye.
Kutathatnék valami izgalmas témában? Igen, nagyobb horderejű ötletem is van, anno elkezdte keresgélni, a Sámántánc, Az élet parancsa, Egy birodalom hajnala már abból ered. Olvasás, kutatgatás közben megragadott egy-egy mondat, ezekből születtek ezek a történetek.
Üdv: István
Kedves István!
Miért írunk?
Nem tudom. Talán mindenki másért. Csak a magam nevében tudok nyilatkozni.
Szeretek írni, örömet okoz ha gondolataim közlésével, gondolatokat ébresztek másokban. Esetleg pont abban a hangulatban találom el óket, amikor megkérdezik: Ezt a verset rólam írtad? Neeeem? Akkor hogy van ez?
Jól írok, netán rosszul. Nem tudom. Kaptam hideget meleget egyaránt. De az jó, hogy nem maradtam kritika nélkül, talán ez jelent valamit.
Lelkes amatőrként szeretnék fejlődni amíg lehet. Én ezért írok.
Üdv Edit
Jó kérdés volt. Gondolkodásra serkentő.
Szia István! 🙂
Most inkább az a kérdés merült fel bennem, hogy miért nem írok. 🙂 A válasz maga a tökély: nincs időm rá.
Olvasásra maradt valamennyi.
Tudod, a "kritika – no kritika" ámokfutásodnak volt haszna, bennem mindenképpen. El is mondom ennek történetét. 🙂
Úgy adódott, hogy a változtatások miatt az írásaid jó része nekem jutott, ezáltal többször is átolvastam az összeset.
Mivel többször is, hát nyilván van véleményem, amit persze nem tudtam leírni, mert az olvasás miatt nem maradt időm. 😀 Viszont kategorizáltalak, sőt, élveztem is a prózáid. 🙂
Viccet félretéve: azt gondolom, hogy nálam kiérdemelted, hogy az írásaidról egyenként is szóljak. Azért jutottam erre, mert te mindig az őszinte kritikát vártad, és amikor elmondtam, azt megköszönted, építésre használtad. Nem küldtél el a fenébe, hanem széles mosollyal nyugtáztad, hogy végre akadt valaki, aki, elmozdított valamilyen irányba.
Ha van elég időd a várakozásra, akkor jövök. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Milyen is az írás? Elolvastam a hozzászólásodat, ami teljes, kerek, nem rövid. És egyetlen szó indította el bennem a következő gondolatokat: ámokfutásod.
Tényleg, miért is kezdem el a kritika – no kritika dolgokat? Hiszem eleve tudtam, hogy alapjaiban véve semmit sem érek vele. Ha egy tóba kavicsot – vagy akár követ – hajítasz, keletkeznek hullámok, fodrok, de a kavics elmerül, a tó ismét mozdulatlanná válik. Vagy csak az én írásaimhoz írjanak valamit? Igen, ilyesmi megfordult a fejemben, de ez sem vitt volna rá. Akkor mégis mi?
Talán pont maga az írás. Régen írtam valamit, lehet, felébredt bennem a vágy. És a kritika – no kritika mindig is foglalkoztatott, foglalkoztat. Írtam pár fórumhozzászólást. Elkezdtek formálódni a betűk, szavak, mondatok a kezem alatt. Ismét elkezdtek.
folyt. köv.
folyt.
Szeretnél az írásaimhoz szólni? Nagyon szívesen veszem, főleg annak a tudatában, hogy az elfoglaltságodon kívül alapjaiban lírikus vagy, én pedig prózás.
Azonban látom, tudom, hogy egy nagy visszhangot kiváltó írásom után maguk az írásaim megváltoztak, másmilyenekké váltak. A régebbi írásaim nincsenek egy súlycsoportban a újabbakkal. Azokat akár el is felejthetjük.
Szívesen veszem a hozzászólásokat, de az nem kényszer, csak akkor, és csak ahhoz szólj hozzá aminél úgy gondolod, tényleg hozzá kell szólni. Bármit is írsz, nem foglak elküldeni a fenébe. – Asszem 😉
Időm pedig mint a tenger, türelmesen várakozom.
Üdv: István
Szia István!
Az a gondolat nem született még meg, amihez nem tartozik szó.
Erre rácsodálkoztam.
Gondolkodni, csak nyelvünkben tudunk.
Beszélgetés közben új gondolatok születhetnek.
Én ezért pl. szeretek csak a beszélgetés öröméért beszélgetni.
Persze beszélni csak, egészen mást jelent.
Hogy miért írok?
A kezdetekkor a gondolataim megőrzése végett, hogy el ne vesszenek. Aztán meg a kiváltójukkal való megosztás végett, a szerelemért.
Aztán "úgy maradtam", mert a közlés vágyam, ahogy kielégítettem egyre csak nőtt, mint a táguló Világegyetem. Túlon-túl sok lettem "egy" embernek.
Üdvözlettel:
Ildikó
Szia Ildikó
Örülök, hogy téged is elgondolkodtatott a címben feltett kérdésem. És bizony, a hozzászólásokból is látszik, ahány ember, annyiféle okból kifolyólag ragadott tollat.
Különbözőek vagyunk – és ez jó!
Üdv: István
Miért írunk? Jó kérdés!
Minek írunk? Még jobb kérdés.
Már nem írok. Nincs kérdés.
Miért írunk? Jó kérdés!
Minek írunk? Még jobb kérdés.
Már nem írok. Nincs több kérdés.
Kis javítás, egyetlen szó. Mégis sokkal kerekebb, jobb. Az írás erről szólna. Ne csak leírjuk -azt bárki meg tudja tenni-, hanem jól írjuk le a gondolatokat, történeteket.
És már ott is vagyunk a cikknél: beszélni vagy mondani?