Bátor Odüsszeusz embert próbáló utazása

Múzsa segíts most, ógörögökkel játszani engem!
Tollamból kifolyó tintám, jaj, kárba ne vesszen!
Nagy feladat lett róva reánk itt, zengeni époszt,
hős hellének furcsa kalandjait írni vidáman.

Régen történt nem tudom, álmodtam, vagy az ókor
elmúlt napjaiban tán megtörtént e csodás kép.
Láttam Odüsszeusz élete hogy folyt Trója után is.
Fel hát, zengjen az ének, lássuk a régi világot!

Most, hogy vége a harcnak, társaival leleményes
hősünk Dajmón védelmét kérvén, hazaindul.
Ittaka szép szigetét még messzire tudják
Kellő szél híján evezőkbe feszülnek az izmok,
gyorsan száll a hajó és csendül a ritmikus ének:
Húzz bele, húzz bele jobban, várnak a szép feleségek!
Ámde a sors kerekét biz az istenek átcsavarintják,
némelyikük nem szívleli bátor Odüsszeuszunkat.
Baljós felhők gyűlnek, villám csattan az égen
Hullám hullám hátán összejön, árad a népre.
Vajh melyik isten küldheti ránk eme szörnyeteg átkot?
Így leleményes Odüsszeusz, ám nem várja a választ.
Kéri Poszejdónt, egy kicsit ártson kellemesebben,
Csendesedik már, szellők selymes, lágy szava lebben.
Szépen siklik a bárkánk, megnyugodott a legénység
Véli a jókat Odüsszeusz, ámde a végtelen ármány
Attól függ most, hogy pártos Daimón mire gondol.
Márpedig isteni lényege éppen a sors faragása
S nem lehet érteni azt amit éppen most kitalála.
Földszoros. Imbolygó sziklák állják el a járást.
Jobbra Karübdisz mindent pusztító kavarása,
Balra meg emberevő Szküllával lesz a találka.
„Most hova?” Fő feje gondtól terhes Odüsszeuszunknak.
„Jobbra a bizti halál vár mindent szétszed az örvény
balra viszont ott les ránk Szkülla a hatfejes őslény!”
Mind, vagy csak hat. Fájó lesz most dönteni végül.
„Balra megyünk, és Dajmón dönt majd, hogy ki a vesztes.”
Így gondolta Odüsszeusz, állva elébe a sorsnak
Rajta legények, húzzuk a vastag, jó evezőket.
Adj neki! Adj neki! Nem kell sajnáld most az erődet!
Szkülla a távolból már várja a jó kis ebédet.
„Gyertek csak, már rég nem bírom a szikla diétát!”
Átkeltek, bár sajnos a bárka hat embere bánta.
Nap- nap után telt hosszan, mindig messzire láttak
Víz és végtelen égkék állandóan a látvány.
Harmincnégy nap múltán megtöre végre a síkság.
Föld, föld! Hallik a boldog örömteli kurta kiáltás.
S távol kéklik a szép sziget, ujjong mind aki látja.
Újult hévvel mind-mind lelkesen újra lapátol.
Ott az a kellemes, új sziget és már csökken a távol.
Fürgén hajtanak ők és gyorsan elérnek a partig.
Rózsák, nárciszok illata száll és halk zene hallik.
Csábító szépség, Kirké a sziget fejedelme,
Minden férfi, ki látja, de szívbeli kedvese lenne.
Nem sejtik, hogy csalfa boszit rejt küllemi szépe,
Senki se tudja hogy egyszer e nőtől félnie kéne.
Jön Kirké már kedves, igéző, szép fogadással,
Gyöngymosolyával az arcán és nagy szemragyogással.
Látszik, tetszik néki Odüsszeusz isten alakja,
Senki se kell neki, rögtön látni, csak őtet akarja.
Hős, leleményes Odüsszeusz, állván, gondola ” Rendben „
S kérdi a szép Kirkét, aki jártas bűvöletekben:
Tudsz-e segíteni nagy-nagy bánatom áradatában?
Hat kedves társam van szörnyű Szkülla hasában.
Ó ha csak ez kell, itt ez a főzet, vidd el a szörnynek,
lődd a pofáján át a belébe a ronda szemétnek.
Indulok és amiként mondod, meg is állom a próbát,
Szküllának majd harcosaimmal húzzuk a nótát.
Így lett, s néhány hónap után már vissza is értek,
Mind a hat életerős harcos meglett, s ez a lényeg.
Látja Odüsszeusz, élnek lelkes társai vígan,
Bőséges lakomák és jó kis hegy leve hígan
folyhat, senki se bánja. Odüsszeusz elmegy az alvó
Kirké mellett. Elméjében most a gyanakvó
kis pici ördög nem hagy nyugtot, látja a társak
Nincsenek észnél, s állati módon, csülkökön állnak.
Zúg feje, átmegy a termen most és kinn a szabadban
járkál fel-le a parton, s most oda toppana halkan
Gyorslábú Hermész, aki tudja a titkot a démon
Kirké minden szörnyű dolgáról, hogy az álom
múltán minden harcos disznóként marad ottan.
„Fogd hát itt e varázsfű, mit neked ellene hoztam.
Főzete megvéd, Kirké nem lehet ellened ártó,
Nem hat az éteke és nem is árthat semmi varázsszó.
Próbál majd neked ártani, kardoddal fenyegesd meg,
Aztán felkínál minden szép zsenge szerelmet.
Nem kell félned, mindent megkapsz tőle mit áhítsz,
csakhogy férfierődet meg kell menteni grátisz.
Ígértessed meg vele, nem fog bántani mostmár
így megmentheted átok alól sok társadat is tán.”
Szólott Argoszölő Hermész és illana messzi,
Így hősünk ezután döntött, mit kellene tenni.
Benn Kirké házában csend vala, alszik az ének,
Nem hallatszik semmi, csak arrább bús röfögések.
Most már bizton látta Odüsszeusz azt, mi az újság
Hagyta a Kirkét, lassan jöjjön s nyújtsa a karját.
Most Kirké a varázsvesszővel megsimogatja,
Jaj, de mi baj lehet? Itt most át nem változik arra.
Majd a vitéz megfogja, kirántja hüvelyböl a kardját
és a varázslónőnek majd’ elvágja a torkát.
„ Ígérd meg, hogy nem fogsz ártani férfierőmnek,
És a barátaim undok disznókból kijövének!”
Mindent megtesz, bármit is óhajt, semmi se drága,
messzebb, hátul az ólban örül disznók sokasága.
„Jöjjetek át ide szép sorjában” mondja a szép nő.
S lám mind újdonat új harcos lett, szebb az előző
Férfikoránál ifjabb és sudarabb aki most él
Lám csak mit tesz a kellemes életadó „fini” koktél!
„Meg kell ígérd, nem fanyalodsz íly ügyre se többé!”
„Ígérem, hogy jó leszek eztán.” Szólala Kirké.
Innen eredten boldogan éltek, múltak az évek,
Gyermekük is lett, – híre ne jusson Pénelopéhez!

……..

Jaj hát itten vége ne légyen a hősi eposznak.
Várja a nép is, folytasd „költő”, menjen a móka.
Erre a jó Toribá új tollat fog, hogy a Porkolt
Oldala mellett, úgy, ahogy ő tud, szellemesebben
Írná, s lenne a népnek sokkal jobb mulatása.
Nos hát akkor! Hol tartottunk? Csirke behódolt,
S Ódeizével csendesen éltek semmire gondjuk
Nem volt. Láthatod Ódeizé, ez a lagymatag élet
Itt tart, márpedig Kénelové, aki várja,: a képed
Told haza. Már nem is értheti hol jársz ennyi sok évet
Tudnád, hogy mi van otthon, mennyire hajtanak őrá
És vagyonodra,- de főleg –az álnok, kapzsi legények.
Ódeizé hát kapja magát.” Gályára ki srácok!
Menjünk, nézzük a kégliket, ott hogyan állnak a lányok!”
Gyors búcsú Csirkétől, sajna de annyira fájó,
Több neje nem lehet Ódeizének, mer’ biza’ káros.
Mert ugye több neje lévén, annál több az anyósa,
Bármely rendes férfinek így már túl nagy a próba.
Indulnak már, Poszteridom fényes szigonyát sem
Félik. Rég volt már amikor még otthon ücsültek.
„ Ajjaj” szép sziget, ámde csak egy csaj, Csirke a készlet
Ódeizé meg nem szeret osztani kéjet a népnek.
Poszteridom most nyugszik, menjenek, engedi őket,
Úgyis Bajthoz mester rendezi nékik a képet.
Hoppá! Már megin’ egy sziget. Érjünk gyorsan a partra!
Nézzük, mit rejt, hátha van élelem és pia rajta!
Menjünk, ott egy barlang, megvéd mindenek ellen.
Megtelepednek az este, lefekszenek. Eljön a reggel.
Hol van a bukszám? Nincs a zsebemben! Mondja az egyik.
Hol van a pénzem? Hol van a…? Hol van…? Sokfele hangzik.
Nézzék! Ott van! A barlang mélyibe’ rejtezik imhol.
Fél szeme villog, termete órjás. Ő az: a Mitlopsz!
Ugrana már mind, szökne a jó nép, zárva az ajtó.
Már megfogta, s nem engedi őket az agyzseni rabló.
Rájaadásként azt magyarázza, a másnapi terve,
Embert kell neki főzni a holnap déli levesbe.
Ódeizé, ezt hallván, furfang tervet eszel ki
Hogy lehet innen, hú de szerencsésen kikerülni?!
Nagy zajt csap, hogy a Mitlopsz hallja, s utána eredjen,
Ugrik az órjás, s Ódeizének gázspraja szisszen.
Mit tettél, hisz ilyen szer még nem létezik itten.
Nem? Hát én pedig esküszöm, eddig észre se vettem!
Kellene még trükk, merthogy a barlang ajtaja zárva.
Gyapjas birkák Ódeizének ötletet adnak
Hátha az ember a vaskos birka hasára tapadhat?
Úgy lett, s minden birka alatt biz’ megmenekültek,
Merthogy Mitlopsz vak szeme nem láthatta meg őket.
Újra hajóra kerültek, Ittaka lenne a céljuk,
Bár nem sejtik Bajthoz gondolatában a srófot.
Sorsformáló Bajthoz mindig jópofa srác volt,
Így most Korthozt kéri meg, adjon időt, ami áthoz
Néhány századon egy pár bátor, régi legénykét,
S megpróbálja megosztani Ittaka távoli fényét.
Ókori hőseink így most már új vízre hajóztak,
Holnapután lett, és még sokszor jött el a holnap.
Új vizek és új tengerek, éteri, furcsa csatornák
Állták útjukat. Érdekes és szép térbeli formák
Égtek, villogtak magas épületek tetejében.
Ódeizé csak pörgött, forgott ámulatában,
„ Hol vagyok ?” Érdeklődött száz kép forgatagában.
„Tudhasd Ódeizé, hogy a Média városa itt van.
TV 2, RTL Klub, és Viaszatban
Jársz-kelsz, itt mindent lehet, álmaid el tudod érni
Nem kell más hozzá, csak a tévé képibe nézni.
Jöjj hát bátran, nézz be a színes Stúdiumokba.
Ott épp Vágó Pistike kérdezi, hogy mi a „ potyka?”
Ódeizé már észleli gyorsan, hogy mi a téma,
Azt hiszi, sőt azt képzeli „Milliomos leszek én ma!”
„Jer, most menjünk máshova, van még látnivaló itt.”
S TV 2 ajtaja nyílik, lássuk a sok színt!
„Nos hát, halljuk!” szól oda szép Soma Ódeizének.
„Hogy mit?” Kérdezi hősünk, s elsápad. „Mi van itten?”
„Jajj, hát! Íly hang kell nekem!” éteri szép Soma mondja.
Így lett Ódeizéből 2005-nek a hangja!
Nem sok erőm van már kedves gyerekek, de a Porkolt
Annyira elhúzott, alig érhetek én a nyomába
Úgyhogy fel kell vennem a kesztyűt, futnom utána,
Folytatom én is a témát, mert még zajlik a fáma.
Nos, hát Ódeizé befutott, tuti biztos ez így van
Ám neje Kénelové még nem sejt semmit a drága
Mert ő Bigbránernél van biz’ a házba bezárva.
Ámul-bámul mind aki látja az ókori hölgyet,
Bent lehetetlen megfékezni a férfierőket.
Kénelové nem győzi a hapsikat elfele űzni
Mert aki látja, szeretne az ágyában heverészni.
Ódeizé nem tudja az asszony mennyire bánja,
Furcsán felhörög, észleli felfele szőrös a háta.
Feltöri ajtaja zárját Bigbráner kalyibának
Benn a legények menten rémülten kiabálnak.
Hogy mi az istent kellene itten most kitalálni.
Ódeizével az ujjat most nem kellene húzni.
Mondja az első: „Ódeizével semmire mennénk!
Át a Való villába ha futnánk, megmenekülnénk!”
Gyáván elfut a jónép, Kénelové nyer a játszmán
Elteszi szépen a suskát, vitte a kéglit a verdát.
Itt van a vége a kissé hosszú béna mesének
Ódeizé és Kénelové már boldogan élnek!