A Római Birodalom egy távoli zugában történt.
A Birodalom ezen részének ura a Róma által kinevezett helytartó volt. Értett az emberekhez, azonkívül hideg és számító volt, talán ezért vált olyan sikeressé a politikai életben. Keményen, szívósan haladt előre, egyre magasabbra tört, mindinkább a nagypolitika felé tekintett. Először azonban a helyi gondokkal kellet megküzdenie.
A nagyobb horderejű bírói kérdésekben – ahol élet vagy halál volt a kérdés – mindig ő döntött. Szerette a teátrális jeleneteket, a döntését a cirkuszban megszokott módon tudatta: Felemelte karját, majd hüvelykujját fel- illetve lefordította ítélete szerint. A többi már a hivatalnokok, katonák, esetleg a hóhér dolga volt.
A katonák bekísérték az éppen megvádolt férfit. Egyenes tartással, szúrós szemekkel, magabiztosan haladt a férfi a katonák között. Megálltak a helytartó előtt, a bírák, tanuk előadták az esetet saját megítélésük szerint. Majd a döntésre vártak.
A helytartó ismerte az esetet, gyakorlatilag jelentéktelen ügy volt. Azonban a megvádolt férfi az egyik legerősebb politikai ellenfele. Döntenie kellett, elkezdte felemelni a kezét.
Élet és halál közt nincsen számára jó döntés. Ha életben hagyja, akkor a férfi az esetből megerősödve, győztesen, saját maga pedig vesztesen, megtépázva kerül ki. Ha megöli, akkor viszont mindenki érdekből elkövetett tettnek minősíti az esetet, az ellenállás nőni fog, az élére pedig új vezető kerül. Az ökle szemmagasságba ért.
Ezek a gondolatok kergették egymást a fejében, de közben ő is szúrós tekintettel nézte a vele szemben állót, aki az előbb még egyenes derékkal, ugyanolyan tekintettel nézett felé, mint ahogyan most ő néz rá az ökle felett. Mostanra azonban a férfi dereka kissé meggörnyedt, a vállai leestek, a szemei tágra nyíltak. A helytartó kinyújtotta a hüvelykujját.
A férfi pupillái hirtelen kikerekedtek. A helytartó alig észrevehetően, halványan, szinte csak saját magának elmosolyodott. Kinyújtotta a többi ujját is, és vigyázva, nehogy elfordítsa valamely irányba, a kezét a fejére tette:
-Az elkövetett tett a Birodalom szempontjából igen súlyos cselekedet, éppen ezért súlyos ítéletet is érdemelne. Mindazon által, mivel e jeles férfiú a Birodalomhoz való hűségét, alázatát már többször is bizonyította, ezen okból kifolyólag úgy véljük, hogy a döntést alapos megfontolásnak kell alávetni. A döntésünket pontosan három nap múlva közöljük a Birodalom minden hű alattvalójával. Addig vigyétek e jeles férfiút vissza a zárkájába, az Istenek ott vigyázzanak rá, ott gyújtsanak fényt az elméjében!
Három nap múlva egy megbomlott elméjű, megroppant embert vezettek a helytartó elé, az ítéletre várva.
A Birodalom eme zugában még sokáig beszéltek a férfiról, aki nem bírta el tettének súlyát, három nap alatt összeroppant saját terhe alatt, a helytartó bölcsességéről, hogy az Istenektől kért tanácsot, és emberi nagyságáról, hogy nem hagyta tovább szenvedni a férfit, hanem visszaküldte őt az őseihez.
Mondom, mindez a Római Birodalomban történt. Közel kétezer éve.
9 hozzászólás
Szia István! Nem mondom, h ezer sebből vérzik, mert csak egyetlenből: ki volt az a férfi? Ezt nem árulod el nekem, olvasónak, pedig elmentem veled messze-messze, időben és térben. Vagy rá kellene jönnöm, annyira nyilvánvaló? Közel (?!) két ezer éve? Lássuk csak. Nem ugrik be. Meg hogy három napra visszavitték a zárkájába, egy bölcs döntés következtében, s ott összeroppant? Meg aztán, hogy a bölcs helytartó visszaküldte az őseihez (?!) Tépem az agyam. Ki lehet? Jézus biztos nem, mert őrá egyik tényadat sem vonatkozik. Akkor meg ki? Nos, nem tudom meg, csak ha kiokosítasz!!! Üdv: én
Szia!
Ha ennyire kéred, kiokosítalak: "a megvádolt férfi az egyik legerősebb politikai ellenfele".
Azért örülök, hogy kezdő létemre csak ennyi hibát vétettem!
Üdv: István
Jó, OK értem. Így értem. De mint kezdőnek hadd mondjam: a profik ezt úgy csinálnák, hogy megnevezik az illetőt, – akkor is ha nem élő, valóságos személy volt, hanem csak egy kreált alak. Már csak azért is, mert hitelesebb egy történetet, pláne egy történelmi sztorit úgy olvasni, h konkrétumok vannak benne. Pl. konkrét nevek. Ezzel (is) tudod közelebb vinni az írásodat az olvasóhoz! Sokat javultál egyébként helyesírásban, fogalmazásban, klassz vagy! Üdv: én
Látod, így nevek nélkül, és a "közel kétezer évvel" félreérthető volt!!!
Az, hogy konkrét nevet adjak a szereplőknek meg sem fordult a fejemben, köszi a tanácsot!
A "Közel kétezer éve." nem véletlenül került oda ahova, de bizony így nevek nélkül másra is asszociálhat az ember mint ami a szándék volt – akkor pedig már a fene megette.
Ja, s főleg így, hogy az ember a kétezer évből, meg a Római birodalom távoli tartományából, a helytartóból az ismert bibliai történetre gondol, – önkénytelenül az ugrik be!
Igaz. Lám, lám itt az eredménye, ha az ember csak azt látja amit írni akar, és nem azt amit ténylegesen ír.
De jó lenne, ha nem lennék ilyen történelemben és Bibliában járatlan, és tudnám, hogy mi történt 15-ben!? 🙂
Ne aggódj, a közel 2000 év 1999-et is jelenthet. 16-ban pedig akármi történhetett! 🙂