Köd szitál, ráncba szedni lomha csendjét,
pihe párnája homályától nedves.
Fenn harangszó zúg, játszik, vagy kalapál.
Lenn egy tücsök sír, társáért muzsikál.
Zöld fűszálakat rezget, fodroz a szél
szalmaszálakat markol, sebes kezén,
bizonytalan lépdel, útja céltalan,
szürke est fátylával mindent betakar.
Megint befalaz, némaságra ítél,
kapcsoljam le már az ócska lámpafényt.
Furcsa álmot szór, ködben táncol felém:
szalmaszál izzik, fenn az ég tenyerén.
4 hozzászólás
Kedves Panka!
Tetszett a versed természetbe ágyazott mondanivalója.
Az első sorában a versednek elírás lehet, a szedni, helyett biztosan szedi-t akartál írni. (bocs.)
Szeretettel voltam itt. Ica
Kedves Ica!
Tudatosan írtam szedni-t! Persze lehet, hogy nem jó.
Köszönöm itt jártadat!
szeretettel-panka
Csodaszép!
´kapcsoljam le már az ócska lámpafényt´
…mert mennyire szebb a ´nem-mesterkélt´,
…még a ´bizonytalan´is könyebben ér célba,
szebb,mint a ´mesterkélt´
Szeretettel gratulálokM
Kedves Misi!
Rátapintottál a lényegre! Ennek örülök, és hogy itt időztél!
szeretettel-panka