hagyom érni a dolgokat.
Nem sürgetem az időt,
ha restség fojtogat,
hagyom, érleljen magokat.
Nem bánt, ha közönyösnek
néznek mások,
mert nem látható a gondolat,
én csak várok, kivárok,
hagyom érni önmagam.
S amíg a nagy forgatagban állok,
és csak nézem a "nagyokat",
az egyhelyben tapodó csendemben
én érlelem a magokat.
Eközben lelkemben gyúlnak csillagok,
csóvájukba a türelem simul,
bár már cikáznak is tova,
de nem nyomtalanul.
És én csendembe burkolózva
konokul, megátalkodottan,
vigyázón érlelem a magokat,
hogy szárbaszökkenve
láthassam féltve őrzött önmagam.
2 hozzászólás
Kedves csellista!
Igazán oda tetted! Tetszik önboncolgató gondolat-sorod!
Szeretettel olvastam: Tünde
Nagyon szépen köszönöm Kedves Tünde megtisztelő látogatásod versemnél és szépséges véleményed. szeretettel: Zsuzsa