Lélekvilág

Bevezető, amely egyetlen írói megjegyzés csupán: A lelkeknek nincsen nevük. A köztük lévő kapcsolatból adódóan, mindenféle azonosító nélkül – például név -, azonnal megismerik egymást, esetleg az információikban szereplő más lelkeket.

Azonban, hogy mi, halandók is tudjuk azonosítani őket a történetben, élve az írói szabadsággal, önkényesen adtam nekik nevet. Kérem, ezt mindenki tartsa szem előtt a mű olvasása közben!

*

– Mi leszel, ha nagy leszel?

– Ezt a pofátlan lelket! – gondolta erre némi képzavarral élve Zut. Azaz, mivel a lelkeknél a gondolatok, érzelmek, emlékek, beszéd, és minden hasonló dolog nem létezik külön, hanem egyetlen folyamat bennük az egész – amit bármely másik lélek láthat, tapasztalhat, ha éppen rá figyel -, ezért a gondolta ezt a történést jelenti náluk.

– Látom, érzékeny természetű vagy – állapította meg Gon, mivel pont a Zutban lejátszódó eseményekre figyelt.

– Itt nincsenek titkok – mondta (esetleg gondolta, vagy érezte) Zut, a lelkek világára célozva.

Mi is a lélekvilág? Egyszerűen azt mondhatjuk, hogy egy folyamatosan növő emlékfolyam. Milyen emlékeké? Azoké, amelyeket a lelkek a megtestesülésük alatt szereztek. Azért csak azoké, mert a lélekvilágban nem történik semmi. Lélek nem születik, és nem hal meg, az idők kezdetétől a világ végéig ugyanannyian vannak, ugyanannyian maradnak.

– Miért lennének? – csodálkozott Gon, akinek ez volt a természetes, mindig itt élt, soha nem akart megtestesülni.

Igen, a lélek dönti el, hogy akar-e testet ölteni, és ha igen, akkor mikor és milyet. Kicsit furcsának tűnhet, de a többségük, méghozzá a döntő többségük úgy véli mint Gon: felesleges dolog. A porhüvelyből hazatérő lélek emlékeit bármelyikük érzékelheti, és ugyanolyan emlékeik lesznek, mint annak, aki ténylegesen átélte azokat. Semmilyen különbség, hiány nem lesz a történések, érzések közt, ugyanúgy felelevenítheti ő is, és ugyanúgy érzékelheti azt más is olyankor. Így növekszik folyamatosan az emlékfolyam.

– A földi világban vannak – válaszolt Zut, aki már költözött be testbe, méghozzá azon kevesek közé tartozott, akik többször is. Most is valami hasonlón elmélkedett, amikor ezt látta Gon, és ezért intézte hozzá a "mi leszel, ha nagy leszel" kérdést.

A lelkek többsége nem ölt testet, méghozzá azért nem, mert tartanak tőle. Olyankor kiszakadnak a lélekvilágból, olyan, mintha egy kis dobozba – a testbe – zárnák őket. Olyankor elveszítik a kapcsolatot a többiekkel, és csak akkor térnek vissza – de mindig visszatérnek -, amikor elhagyják a porhüvelyt. Azonban a dobozba – a testbe – zártság sem ennyire egyszerű. Ugyanis a dobozon lehetnek lyukak. Ilyenkor a benn lakó lélek kiléphet, esetleg valamelyikük beléphet, de a test maga, még ha csak egy aprócska lyukon keresztül, de akkor is bepillantást nyerhet a világukba. Általában igaz az, hogy minél fejlettebb, összetettebb a test, annál kevesebb, kisebb lyuk van rajta.

Zut szeretett testet ölteni, és a döntést is meghozta, ezért folytatta:

– Ismét megyek, meglátogatom őket.

*

A pici Zsuzsikának volt egy házi kedvence, egy aranyos cica. A kosarában feküdt, miközben Zsuzsika érdeklődve, vigyázva figyelte. mert nagy, kerek hasa volt, bármelyik pillanatban világra hozhatta a kismacskáit.

– Anya, gyere gyorsan, jönnek!

Zsuzsika anyukája lélekszakadva szaladt be, hogy lássa ő is a történéseket, együtt örüljön a kislányával.

Öt apró, pici cica született. Kettő halva, mert nem költözött a testükbe lélek.