Lanttal kézben várlak…
Ott állok ajtód előtt,
várom, hogy beengedj,
állok én idők végéig,
s belenézek szemedbe.
Eloldalgok ablakod alá,
kezembe veszem lantomat,
fekete húrjai virulnak,
csak hallgasd bús dalomat.
Énekelek hozzád szép leány,
ki vagy az én angyalom,
nyújtsad felém két kezed,
míg félénken feléd baktatok.
Lejöttél ide mellém, hát
nem félsz szegény dalnoktól,
énekelek neked örökké,
csak ne légy távol arcomtól.
Ajkamon még itt az ajkad íze,
s csodás, édes zamata,
részegít, bolondít engem,
nincs lángolóbb ital soha.
Ne legyen józan az életem,
ne legyen egy józan napom,
míg csókjaidat újból, mint
gyógyszert meg nem kapom.
Tested virágzása testemet,
lelkemet behálózza csendesen,
egymásba váltunk setét éj alatt,
lágyan, kuszán, szerelmesen.
Majd visszamentél a házba,
és ismét pengetem lantomat,
nézem csodás tűnésed,
ne legyen soha utolsó pillanat!