Hiányzol
Füstös félhomályban ülök,
cigarettám parazsáig ér az ég
s bomlik róla sejtelmes fátyol ,
Nélküled mit érek én ?
arcomra kiül magányom és
gubbaszt, mint kiszikadt öregek
a kapuk előtt, ilyenkor
alkonyattájt , s nem mond az
semmit, hogy " hiányzol "
A néma sem tudja hogyan kiáltson !
Nélküled ülök a füstös félhomályban
és a csöndet vigyázom magam felett
Odakint suhog az áprilisi szél,
ecetfák virága verdes
és semmit, semmit sem érek nélküled
és kering velem egy furcsa rémület
és félek ! te nem vagy itt
és ki tudja meddig élek ….
2 hozzászólás
Kedves István!
Nagyon megrázó verset írtál, a vágyakozásról, a magányról!
Rám nagyon erős hatást tettél!
Szeretettel gratulálok:
Ildikó
Kedves István!
Úgy érzem, ez nagyon mélyről jött, és ha valami mély gondolatokat, érzéseket tartalmaz akkor az nekem nagyon tetszik.