Könnyeim tengere arcomat mossa,
Nem voltam ilyen kételyben talán még soha.
Nem értem miért zaklat fel még a gondolata,
Mikor a szívemet egy másik szív már befogadta.
Szeretem őt is, nem tudok mit tenni,
Fejemből lábnyomait nem tudom törölni.
Sok szép szó, mi már a múlté,
Most tettekként válik a jelenemmé.
Ezt becsülöm, hiszen erre vágytam mindig,
Mégis a szó, s a lélek mélye így eltűnik.
Nem ismerjük igazán kit "szeretünk",
S már nem szerethetjük igazán kit ismerünk.
Fontos szavak varázsa most nem kábít,
Lelkem kétségben, nem érzi, hogy igazán számít.
Néha nehéz kimondanunk mit érzünk,
De e nélkül egy kapcsolatban elvérzünk.