Édes ízek

Néha csak úgy véletlenszerűen bedob az agyam valamit, egy hangot, egy ízt, egy színt, egy emléket, minden ok vagy előzmény nélkül. Most egy rég elfeledett édességet hozott elő, az after8 csokoládét. Vékony mentolos lapocskák ét csokiba mártva.
Egyszer régen egy kedves idős házaspárnál voltunk látogatóban. Egy kis falu szélén laktak egy apró házacskában. A bejárat fölött szőlőlugas futott, néhány fürt csemegének otthagyott gyümölccsel. Késő ősz lehetett. Úgy emlékszem a kandallóban lobogott a tűz, ez mellett egy meleg fényű állólámpa világította csak meg a szobát. Leültettek minket, és forró teával meg mentolos csokival kínáltak minket. Talán valami zene is szólt, bár lehet, hogy ezt már csak utólag rakta hozzá a képzeletem. Ahogy ott ültem velük, és elnéztem őket, hogy milyen kedvesen bánnak egymással, arra gondoltam én is így szeretnék majd élni ennyi idősen. Pont így szeretni a férjem, akit a hosszú évtizedek alatt jól megismertem, szeretni az összes hibájával együtt is.
Egy barátnőmnek megemlítettem, hogy milyen finom volt az a csoki. Egyetértett velem. Két nap múlva bekukkantottam a konyhaszekrénybe, hogy valami nasi után nézzek, és rejtélyes módon ott volt az after8.
Ez után tömegével jutottak eszembe mindenféle ízek és emlékek. Mikor egy reggel arra ébredtem, hogy egy kedves kéz simogatja az arcomat és forró kakaót hoz nekem az ágyba tejszínhabbal, arra gondoltam ennél szebb már nem lehet a reggel.
Egyik szünetben, az általános iskolában, ahol valamiért mindig éhesek voltunk, ültünk a pad tetején a táblának háttal, és néztük a mögöttünk tízóraizó kisfiút. Elmosolyodott és letörte a croissant-ja egyik csücskét nekem, a másikat a padtársamnak. Pezsgőkrémes volt, azóta is a kedvencem. A kisfiú pedig a szerelmem lett. Attól kezdve rendszeresen megkínált a reggelijéből, uzsonnájából. Nem szerette az iskolatejet, én viszont nagyon, ezért nekem adta. Valahogy amit tőle kaptam mindig sokkal finomabb volt, mint az enyém. Akkor szerettem meg a csokis fornettit is, amit csokis pogácsának hívtunk.
A merci csoki számomra egyet jelentett azzal, hogy fontos vagyok valakinek. Mikor először kaptam ilyet anyukám egyik barátnőjétől nagy boldogság járt át. Még tíz éves sem voltam, de úgy gondoltam, ha ilyet kaptam, akkor én már nagylánynak számítok.
Egy alkalommal egy kókuszos-ananászos újfajta rostos üdítőt vettünk. Annyira finom volt, hogy ötpercenként jártam a spájzba inni, míg el nem fogyott. Apa rám kellett szóljon, hogy legalább kóstolót hagyjak a család többi tagjának. Számomra teljesen érthetetlen, hogy nem vált be, mert azóta sem találok olyat sehol.
Az őszibaracklének pedig ihletet adó hatása van. Aki nem hiszi járjon utána. Lehűtött rostos legalább 50%-os baracklevet kell inni talpas pohárból, lehetőség szerint mezítláb a szobában az ajtónak dőlve és közben Christina Perri: A Toushand years című számát kell hallgatni. Persze lehet mást is, csak kellemes és nyugodt hangulatú legyen.