Szellemkastély, II. felvonás 11. szín

Az ágy függönyei széthúzva. Az ágynemű feldúlva.
Tánja és Évi be.
Nyomukban a Mertkör be
Tánja: Gyerünk, átkutatunk mindent!
Nézely be
Évi: Tánja, biztos, hogy…?
Tánja (kihúz egy fiókot, s feltúrja): Keresd, keresd, valami nyomot, akármit!
A Mertkör kereng egy sort, majd a szobát kezdi felforgatni, mintegy segít nekik a kutatásban
Évi: Legalább vigyázz arra, hogy minden úgy maradjon végül, mintha…
Tánja: Nem érdekel! Most már nem színlelhet tovább!
Évi (kinyitja a szekrényt, matatni kezd benne): És ha tévedtünk?
Tánja (már a következő fiókot dúlja fel, de most megtorpan): Miben? Hogy elcsábította Csipet? (Elfúl a hangja.) Meg a Tanár urat? (S még hevesebbé válik, kidobál ezt-azt a szoba közepére.)
Évi (előhúzza a szekrényből Mari különös irkafirkáját): Nézd Tánja, itt egy olyan füzet, amiről beszéltél!
Tánja: Mutasd! (Kezébe fogja, azután elhajítja.) Ez az, amit korábban találtam. Én hagytam a szekrényben, mikor jöttek.
Tovább kutatnak
Tánja: Az ágyban, az ágyban! Keress az ágyban!
Évi feltúrja az ágyneműt.

Tánja az egyik bútor után megáll egy pillanatra, hogy kifújja magát.
Évi is megtorpan, ránéz
Évi: Egyáltalán mit keresünk?
Tánja: Hol nézzünk még körül?
Gyűlölény be.
[Fényváltozás s zenei hatás kísérhetik a különleges eseményt.]
Tánja rámutat egy bútordarabra, s nekiesik. A Mertkör a szőnyeget rántja fel, s tipor a padlóra szórt tárgyakon. Évi a földön mászik az ágy mögött, s úgy vizslatja őket.
Gyűlölény körbesétál, nézelődik, majd egyszerre megragadja Nézelyt, s amint szokta, kivágja a színről a nézőtérre, korábbi helyére
Gyűlölény: Takarodj!
Tánja: Nem hiszem, hogy ezt mind magával hozta! (Záporoznak a dolgok keze alól.)
Gyűlölény benyúl az ágy alá, s hatalmas, díszes kulcsot húz elő – mire mindkét lány megdermed –, majd Tánja kezébe nyomja azt
Gyűlölény: Ezt keresitek? (S nevet.)
Évi: Hol találtad?
Tánja: Az ágy alatt.
Tánja és Évi együtt: Ez… ez… (Felindultak, szinte sírnának s ugyanakkor nevetnének.)
Tánja (remegő hangon): Keressünk tovább!
Mindkettejük arcán sápadt döbbenet. Évi szorongatja a kulcsot.
Gyűlölény egyre nevet, míg Tánja kutat tovább. Évi mozdulni sem bír, csak bámul.
Hajnal be.
Nyomában Tanár úr be
Tanár úr: Legalább bekopoghatnál…
Évi egy villanásnyi idő alatt ruhájába rejti a kulcsot
Hajnal: Te jó Isten, mi folyik itt?!
Dermedten állnak mind, még a Mertkör is mozdulatlan, s a csendben egyszerre Gyűlölény halk nevetése hallik
Hajnal (suttog): Megőrültetek?
Tánja: Mari őrült meg! Fogva tart mindünket!
Gyűlölény (kezével hessegeti a Mertkört a színről): Huss innen!
A Mertkör el
Gyűlölény: Úgy, ni. Hogy szót ne értsenek.
Hajnal (nyugtatólag próbál szólni): Ugyan lányok, biztosan… Megint Csip talált ki valami baromságot?
Tánja: Csipnek ehhez semmi köze! Csip nem tehet róla! Mari csinálta az egészet! Ő zárt be minket ide!
Hajnal: Ezt egyszerűen nem hiszem el.
Évi (hirtelen kitör belőle a feszültség): Pedig így volt! Én is hazudok? Miért…
Hajnal: Évi, Mari sohasem tenne…
Évi: Hallgass már!
Hajnal: Tanár úr, egy kis önmérsékletet taníthatnál a lányodnak…
Évi (Tanár úr felé): Éppenséggel ő maga is tanulhatott volna, mikor ez a szipirtyó rámászott! (Tán el is sírja magát.) Ez a gyilkos! De nem bírt magával!
Hajnal (elképedve): Igaz ez, Ferenc?
Tanár úr: Nos… khm…
Évi: Nos, „kühüm”, igaz! Elcsábította, ahogy Csipet is!
Tanár úr (egyszerre döbbenten s derülve): Ezt nem hiszem el.
Hajnal: Én sem. Lányok, mi folyik itt? Elment az eszetek?
BölcsŐ be
Évi: Hogy mi folyik itt?
Tánja: Hova tetted a kulcsot?
Évi (hirtelen előrántja a kulcsot ruhája alól): Ez folyik itt!
Hajnal (tágra nyitott szemekkel): Ez mi?
Tánja: Kettőt találhatsz, Madám Mindentudó!
Évi (kezén számol): Vagy a beomlott terem kulcsa, vagy a kijáraté!
Tánja: Reméljük, az utóbbi.
Évi: Mari viselkedése alapján igen valószínű.
Tanár úr (a kulcsért nyúl, s lassú mozdulattal elveszi, vizsgálgatja): Igaz, pont akkora, mint az a kulcslyuk, odalent.
Évi: Zseniális tudományos felfedezés, apa!
Mindannyian sokkolva. Tanár úr a kulcsot nézegeti tovább, Hajnal a földre szórt holmikat vizslatja.
Évi kimerült idegekkel lerogy, Tánja folytatja tovább vizsgálódását
BölcsŐ: Gyűlölény!
Gyűlölény: BölcsŐ!
BölcsŐ: Megszeged a megállapodásunkat!
Gyűlölény: Folyton keresztbeteszel nekem… Pedig nem tehetsz semmit ellenem!
BölcsŐ: Mit műveltél a Mertkörrel, kinek esze fénylik, mint a Nap? Mit műveltél a bátor, a hősies Kossal?
Gyűlölény: Szolgáim vagytok egytől-egyig!
Hajnal (motyog): Ezt nem hiszem el…
BölcsŐ: Nem takarhatod be szemed tovább, Hajnal. Hisz gondolnod kell ezernyi veszéllyel, bajjal. Gyűlölény tán mindőtök életére tör! Ed szíve az, mit próbája meggyötör… ám eszközül használhat mindenki mást. S tervéhez itt a kulcs: (bólogat) e szoba rejti a megoldást.
Hajnal: A megoldást kijutásunkhoz – avagy a vesztünkhöz?
BölcsŐ: Kérdésed észt – ám nem belátást tükröz. Egyik a másiknak ellentéte, s gátja, de mint az érem oldalai: mindig együtt járva, egymást feltételezve létezhetnek csak.
Tanár úr: Ha levisszük a kulcsot, és kinyitjuk a kaput, mind szabadok vagyunk, nem?
BölcsŐ: Ha a kulcs kijut e szobából – a kapu odalent majd önmagától tárul. És ha Gyűlölény próbáját Ed kiállja: kulcs nélkül nyílik majd a kapu zárja!
Hajnal: És ha elbukik?
BölcsŐ: Három szív megszakad, míg a Nap lebukik.
Gyűlölény (BölcsŐnek): Tolmács nélkül mit sem érsz, vén bolond! Szót sem értenek abból, amit itt összehordasz! Tolmácsod, a Mertkör pedig… már az én szívemet szavalja nekik!
Bölcső, lehajtott fejjel, el
Évi: „Három szív megszakad, míg a Nap lebukik”…? (Szünet, majd hirtelen felugrik, rosszat sejtve:) Ed! (A többiekhez:) Megyek, megkeresem Edet.
Tanár úr: Nos, hölgyeim, történt, ami történt, ebben a különös „földvárban”… mostanra nem maradt más – (a kulcsot felmutatja) mint ezt itt a zárba helyezni, s elegánsan távozni.
Hajnal és Tánja nem mozdulnak, megrendülve ülnek.
Tanár úr: Nos, végül is ráér…
Kezében a kulccsal, Tanár úr el
Gyűlölény: No várj csak, drága professzorom, a kaput én míg ki nem nyitom…
Gyűlölény el
Hajnal (nagysokára szól): Fel nem foghatom, hogy Mari…
Tánja: Mi is hihetetlennek éreztük. De amikor rájöttünk Évivel, hogy a Tanár úr után Csip következett… ez már sok volt. Mari amúgy is furcsán viselkedett, de ezzel leleplezte magát.
Hajnal: Mari mindig is hajlott a különcködésre.
Tánja: Na, csak kerüljön elő…
Hajnal: Ugyan, Tánja, biztos, hogy nem megölni akart bennünket! Végül is miért zárt volna össze hét lassan haldokló embert saját magával? Ha ő nem lenne idebent, azt mondanám, igazatok van, és gyilkos, de így… valóban, valami nem stimmel vele. Lehet, hogy tényleg beteg. Ha előkerül, tisztázunk vele mindent.
Tánja: Adni fogja a hülyét.
Hajnal: Áh! Nem hiszem.
Tánja: És ha mégis?
Hajnal (félmosollyal): Szerintem te szóra fogod bírni, így vagy úgy…
Szavaik közben a Kos be, majd Ed hangtalanul be, egy-két lépésnyit besiet, hogy az egész nézőtéren észlelhessék jelenlétét, majd észreveszi a két nőt, s azonmód visszahátrál a szín szélére. Ott marad, s hallgatózik
Tánja: Hihetetlen, hogy elcsábította!
Hajnal (fecsegve): Nagy szívtipró a csaj, az ember ki se nézné belőle…
Tánja: Zsák a foltját! Az a kis hülye!
Hajnal: No, no…
Tánja: Hogy hagyhatta magát?
Hajnal: A nyomában járt, nem kétséges. Persze nem feltűnően, csak…
Tánja: És? Aztán?
Hajnal: És aztán egy adandó alkalommal…
Tánja: Mi történt?
Hajnal: Nem tudom.
Tánja: Ráadásul a hölgy be sem éri egyetlen férfival.
Hajnal: Ettől lesz még furcsább az egész.
Tánja: Először azzal, az egész társaságból, akiről még talán feltételeznénk is, aztán meg…
Hajnal: Aztán most meg teljesen váratlanul azzal kezd, akiről aztán soha…
Tánja (nem várja meg szavát): Ki következhet még ezután, én? (Nevet.) Vagy te?
Hajnal (vele nevet): Egyelőre Csip!
Tánja: Az is elég.
Ed (félre): Eleget hallottam. (Hajnaléknak:) Mari merre van?
Tánja: Szia, Ed.
Hajnal: De népszerű lett manapság Mari…!
Tánja: Mindenki őt kereste, mi is, meg…
Hajnal: Úgy bizony!
Ed értetlenül áll
Tánja: Mi meg a szekrényében kerestük a megoldás – kulcsát. (S lesöpri a legközelebbi szekrény egy polcát.)
Ed: Mit csinálsz?! Mit kerestetek?
Tánja (benyúl a szekrénybe, s előhúzza a megnevezett tárgyakat): Bugyit… (S eldobja.) Hajkefét… (S eldobja.) Kispárnát… (S eldobja.) Varrókészletet – (Edéknek, ám a közönség felé:) Szerintetek ezt magával hozta egy három napos túrára? (S eldobja.) Három törölközőt, mikor folyóvizünk sincs… (S eldobja őket.) Titkosírással írt feljegyzéseket… (S ehelyett újabb bugyit húz elő s dob el.) Revolvert…
A két nő felsikolt, Tánja az ágyra hajítja a csupasz fegyvert
Hajnal: No keressük meg Marit, de hihetetlen gyorsan!
Tánja (mellékesen odaveti Ednek): Évi téged keresett.
Tánja és Hajnal el.
Gyűlölény be
[Fényváltozások s zenei hatás jelezhetik az esemény különleges voltát.]
Gyűlölény: Úgy bizony, téged keres egyre!
A szellemek körüljárják Edet
A Kos: Nyilván valamit közölni szeretne!
Gyűlölény: Hogy kár a gőzért, kispajtás!
A Kos: Hoppon maradtál, nem vitás!
Gyűlölény: Nyomás a sarokba, zokogni – és esküdni, hogy nőre többé nem nézel…
A Kos: Nem! (Megtorpan. Ed fülébe sziszegi:) Hogy tűrheted, hogy megelőzzenek? Hogy második legyél – vesztes?
Gyűlölény: Potyautas!
Ed: Nem tűrök én semmit! Így történt, és kész!
A Kos: Ez nem férfibeszéd – ez nem! Gyáva megalkuvás!
Gyűlölény: Nyusziduma! Ed koma! (Hangot vált, s sétálni kezd, a szobán át.) Sajnos…Ed urunk… legmélyebb tiszteletem ellenére, azt kell mondjam… (Megtorpan, s Ed felé pördül.) Sőt, legmélyebb tiszteletem kötelez éppen rá, hogy elmondjam: (Továbbsétál, s felemeli a lőfegyvert az ágyról.) Úgy tűnik, fölöslegessé váltál.
Ed: Mit tehetnék…? (A Koshoz:) Épp elég becsület, férfi-dolog, mindezt hang nélkül lenyelni!
Gyűlölény (cinikusan): Ugyan, s mire mész vele? Te is tudod: itt a vége. (Tenyerén Ed felé nyújtja a pisztolyt.) Használd belátásod szerint. (Hosszas szünet. Keményen szól, a közönség felé mutatva:) Na mi lesz, itt öregszünk meg?
Ed továbbra sem mozdul
A Kos: Avagy tudok jobbat!
Ed (reánéz): Mit? Mit? MIT?!
A Kos felemeli Gyűlölény tenyeréről a pisztolyt, s a nagyobb hatás kedvéért kibiztosítja, majd Ed kezébe nyomva szól
A Kos: Azt hiszem, el sem kell mondanom.
Edet a két szellem vállánál fogva kivezeti, ám látható, hogy saját szándéka is hajtja