Az öltöny 4. fejezet

4. fejezet

Gyorsan reggel lett, pedig úgy érezte alig aludt éjszaka. Állandóan a lány járt a fejében. Ilyen határozott, mondhatni rámenős lánnyal még soha nem találkozott. Kicsit bosszantotta, hogy mellette nem ő lesz a kezdeményező, mert mire neki valami eszébe jut a következő lépéssel kapcsolatban, Kinga már meg is tette azt a lépést. Így kénytelen lesz csak kullogni utána. Már fel volt öltözve mikor anyukája beszólt az ajtaján.
– Péter.
– Igen. – szólt ki Péter. – Már felkeltem.
– Eltekernél a pékhez? Úgy gondoltam, – nyitott be az ajtón – vehetnél friss kiflit a reggelihez.
– Jó már indulok is, mert én is éhes vagyok.
Baseball sapkát tett a fejére, és már indult is a verandára, ahol a kerékpárját tartotta. A kapuig csak tolta, nem ült fel rá, mert úgy nem volt egyszerű a kapu leküzdeni, főleg, ha fújt a szél. Még be sem csukódott a kapu mögötte, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülét.
– Elkísérhetlek? – kérdezte Kinga a lehető legtermészetesebb hangon.
– Te… – nézett csodálkozva Péter. – Te, hogy kerülsz ide? Honnan tudtad, hogy hol lakom?
– Már elfelejtetted? Nyomozónak készülök. Még tegnap követtem a buszt, megnéztem, melyik a ti kaputok. Reggel nagyon korán keltem, hogy legalább hat órára ide érjek, gondoltam, korábban csak nem kelsz fel, így nem foglak szem elől téveszteni, és ezzel kicsit gyakorlom a megfigyelést.
Péter észlelte, hogy most egy nagyobb levegővétel következik, itt az ideje, hogy ő is megszólaljon.
– Miért nem kérdezted meg tegnap, hogy hol lakom?
– Mert abban semmi izgalmas, nincs…
– Azt is elmondtam volna, – vágott a szavába, mert félt attól, hogy ismét hosszan kell várakozni, hogy szóhoz jusson, – hogy hét óra előtt soha nem kelek fel, tehát addig nem érdemes ide jönnöd.
– Szeretek meglepetést okozni.
Most először megállta folytatás előtt, hátha Péter szeretne válaszolni. Péter ki is használta az alkalmat.
– Sikerült. Amúgy, szia, ha már így összefutottunk. Véletlen. – tette hozzá enyhén gúnyosan.
– Bocsánat. Szia. El is felejtettem köszönni. – áttette lábát a túloldali pedálra, mint aki indulni készül, – Hova megyünk? Persze, csak, ha mehetek veled. Én ráérek. – Nyugtatta meg Pétert, mintha ideges lett volna.
– A pékhez indultam, friss kifliért – szállt fel ő is a kerékpárra – ha tényleg ráérsz, elkísérhetsz.
– Ki a gyorsabb? – taposott a pedálra Kinga, és mire Péter feleszmélt, már ötven méterrel előtte járt.
– Na, már megint kulloghatok utána. – gondolta Péter, de széles mosollyal a száján, ő is beletaposott a pedálba.
Hamarosan már egymás mellett tekertek, és élvezték, hogy lengeti a szél a hajukat. A forgalmat nem zavarták, pedig a fő utcán tekertek, de ilyenkor, se autó se busz nem járt erre. Hamar a pék elé értek. Péter betolta biciklijét a tárolóba.
– Majd én vigyázok rá, – ajánlkozott Kinga – nehogy ellopják, látom nincs láncod, hogy leláncold.
– Minek, még soha nem lopták el.
– De ezzel felhívod a tolvajok figyelmét, hogy itt egy egyszerűen eltulajdonítható tárgy.
– Neked tényleg mindig ezen jár az eszed?
– Nem mindig. – nézet ismét bosszúsan Kinga. – Csak ezek alapvető dolgok.
Péter kicsit elgondolkodott azon, amit Kinga mondott, és be kellett vallania magának, hogy van abban valami igazság, amire figyelmezteti.
– Igazad van. – hajolt meg Kinga akarata előtt. – Majd veszek rá zárat. Különben is, ha ezzel járok suliba, akkor biztos, hogy szükségem lesz rá.
– Majd én veszek neked, ismerek egy jó biztonságtechnikai boltot, de menj, már vásárolni, mert megszárad a kifli, és akkor mit szólnak a szüleid.
Péter érezte, hogy már megint igaza van, ezért semmit sem szólt, csak belépett az üzletbe. Hamar végzett, nem sokan voltak. A reklámszatyrot a kormányra akasztotta, és már fel is pattant a nyeregbe, gyorsan a pedálra taposott, és széles mosollyal szólt vissza Kingának.
– Na, ki ér előbb haza?
Végre sikerült megelőzni Kingát, ez némi elégtételt jelentett számára. Igaz nem tartott hosszú ideig, mert hamar utolérte. A kapuhoz már együtt kanyarodtak oda. Péter már le is szállt a kerékpárról, és Kingára nézett.
– Bejössz reggelizni? – kérdezte – Biztos megéheztél ettől a tekeréstől. Kettővel több kiflit vettem, gondolom elég lesz?
Kinga szinte meg sem állt a kapuban, már indult haza.
– Köszönöm, nem. – szólt vissza tekerés közben – Nem vagyok, még felkészülve a szülőkkel való találkozásra, talán majd legközelebb. – mint legutóbb, búcsút intett, és még visszakiabált. – Még találkozunk.
Péter integetett neki, és csak magának mondta. – Remélem.