Pénzéhes nők trancsírozása

Boncolgassunk pöttyet egy sztereotípiát, ma ilyen hangulatban leledzem. Itt-ott gyakran olvashatjuk a hölgyektől, őket nem a pénz érdekli. Vajon ez valóban érdem-e, avagy pusztán egy modorosság, jobb esetben felvett máz, melynek – ha jobban belegondolunk – koránt sincs oly pozitív kicsengése, mint először véljük.

Előrebocsájtom, mivel jómagam nem vagyok gazdag, így fel sem merülhet a hazabeszélés vádja.

Az állatvilágban, melyhez mind tartozunk, s a kapcsolat százmillió éves, máig ösztöneikben meghatározó súlya nehezen lenne figyelmen kívül hagyható, a nőstényeknek többnyire mi a szerepe a legtöbb fejlett fajnál? Az utódok védelme, nemzésükhöz a legmegfelelőbb partner keresése, s a következő nemzedék rájuk eső egyedi jövőjének minél magasabb fokú biztosítása.

Mi szükséges ehhez? Egy olyan hím, mely az adott faj keretein, életmódján és lehetőségein belül már leginkább bizonyította, hogy erre a szerepre érdemes. Nem véletlen a meghatározás, hisz említett bizonyításnak jól kézzelfogható fokmérői vannak, nagy változatosságban. Legyőzött ellenfelek, megszerzett táplálék, kinemesedett szín, szebb fészek és sorolhatnánk, melyek mind a nemzedékek által hatékonnyá válás eredménye, s a fő mutatója: igen, engem válassz, mindenkinél jobb vagyok, íme, itt a
bizonyíték!

Igen mélyen beépülő ösztönök ezek mindkét oldalon, akkor is, ha egy emberi tudatos tervezési, párkeresési folyamatban az utódok lehetősége épp nem játszik szerepet. A génekben attól még ott lakoznak az ősi mozgatórugók, ha tetszik, ha nem.

Egy embernél, illetve jelen esetben azok férfipéldányainál mik a siker, azaz a megfelelő hím jelzői? Érdemes rajta elgondolkozni. Az egyed, mely nem kerül átlag feletti lehetőségek birtokába, melyeket részint a fokmérőként és eszközként használt pénz, részint a közvetlen érdekérvényesítésre alkalmas hatalom biztosít, valószínűleg a párkapcsolat során felmerülő, antropológiailag rá háruló feladatok esetében is gyengébb teljesítményt fog nyújtani. Egyszerűen azért, mert nem vagy nem eléggé alkalmas rá. A falka, csorda, horda hátsó tartományába esik.

Igen, nagy szerencsénkre a tudatosság jár magasabb szintű értelmezési, elemzési lehetőségekkel. Így megjelenik példának okáért az érzelem is, ami szerencsés esetben sokkal több szempontot vesz figyelembe, árnyaltabb módon. Különben a jelenleg élő férfiak igen nagy hányada sosem vagy nagyon ritkán részesülne a nők kegyeiben. Viszonosan nézve, s főleg a fiatalabb korosztályoknál, akiknek még nagyobb a fajfenntartási szerepük, egyenesen könnyelműség a selejtet a lelke miatt előtérbe helyezni. Hiszen a domináns egyed saját ösztöneit követve idővel másfelé is szórja a magját, de az utódai akkor is más elbírálás alá esnek. Persze, nem juthat mindenkinek az ideális, ez tolerálható, s az ideális fogalma is elég tág, ugyebár.

Az érzelmi-lelki függőségek szociológiai konvenciói más lapra tartoznak, azok társadalomról társadalomra, helyről helyre, korról korra változnak.

Ezzel együtt természetesen megjelenik az önző számítás is. Amikor a női egyed nem az utódok, hanem a maga számára értékeli az adott férfit, annak helyzetét, s az ebből nyerhető közvetlen előnyöket, uram bocsá, érzelmek, s magasztos eszmék nélkül.

Na és, akkor mi van? Aki olyan helyzetbe került, ahol már ilyen veszélyek leselkednek rá – kivéve ha váratlanul szakadt rá a szerencse pénz vagy hatalom formájában -, azok mindehhez hozzá vannak szokva. Életük részévé vált, különben nem is jutottak volna oda, ahol vannak. Környezetükben a legtöbb barát, rokon, ismerős, üzleti partner bevallottan vagy szintén ösztönszerűen, tudat alatt valahol ugyanolyan módon tekint rájuk, sikeres egyedre, akihez érdemes csapódni, mint az említett nők, tehát nem kell sírva aggódni értük.

Másik lehetőség, a férfit, aki nem rendelkezik jelentős védelemmel és ennek kezeléséhez szükséges képességgel, sem kellő vagyonnal, emiatt kiforgatják, megszerzett javaira utaznak, s hagyja, hogy ezzel visszaéljenek. Megítélésem szerint ez általában nem a nő szégyene. Újfent egy mélyen gyökerező ösztön, viselkedési minta, amit követ. A ragadozóé.

Utálnám, ha velem ez történne, de nem tiltakoznék olyan helyzetbe kerülni, melyben lennék oly meghatározó tagja a falkámnak, hogy fentebbi problémákkal kelljen megküzdenem 🙂

Összegezve, bár nem bontottam a színgazdag szőnyeg minden szálát, nagy megközelítésben nem elítélendő számítónak lenni. Különösen, ha az így kivívott helyet utána érzelemmel és törődéssel, igazi emberi érzésekkel és felelősséggel is megtoldják.