Fortélyos Tódor

Petrezselyem – ligeten innen, Zeller – közön túl, Varázserdőtől kicsit messzebb, ott, ahol a kurta farkú malac már nem túr, no, ott élt Tódor mester.
Varrodája messzi földön híres volt. Nála készültek a legpuhább selymekből, a legszebb kelmékből a ruhák. Aki valamicskét is adott magára, az nála varratott. Ha valakinek elvásott valamije, azt sem utasította el, hanem megstoppolta, összeillesztette. Gyakran emlegették úgy, hogy ő a ruhák doktora. Tódor mester szabóműhelyén ez a táblácska fityegett:

Jöjjön ide izibe,
doktor Tódor műhelyibe!

Nincsen bálra ruhája?
Tódor mester megvarrja.
Kilyukadt a kabátja?
Tódor mester megoldja!

Segített a szegényeknek is, hisz egykoron, ő is pénztelen volt. A szorgalmának, kitartásának köszönhette, hogy szép műhelye lett, majd egyre több munkája. Eleinte csak fércelt, stoppolt, a lyukasból szinte újat varázsolt. Aztán később megrendelésekre is készített. Mind többen fordultak hozzá, hogy varrjon nekik ezt, meg azt. Így lett a szabászata egyre ismertebb. Jöttek is külországbeliek! Tündérek, manók, királyok és grófok.

Meghallotta ezt Hepirendusz, a gonosz varázsló. Ő volt a Varázslók Tanácsának elnöke. Belenézett varázsgömbjébe és látta a szebbnél szebb ruhákat, a csodás kalapokat, a bársony cipőket. Tudta, hogy a legújabb mágus találkozóra csakis innen fog rendelni magának. Egy kis zacskóba mérges csápfüvet tett, hogy ezzel színezzék majd különleges lilára a köpenyét. Nyakába akasztotta a sárkányfogból készített nyakláncát, mert enélkül soha nem kelt útra. Varangydudvából főzött magának frissítőt. Ivott belőle, majd a fürdővizébe csepegtetett tizenhárom cseppet, és abban megmártózott. Ettől szinte megfiatalodott. Belefújt bűvös sípjába. Erre a jelre ott termett Szisszeri, a sárkány. Hepirendusz, hogy kedvében járjon, kikeverte a kedvenc koktélját. Ez sárkánygyümölcsből és naníviából készült turmix volt. Szisszeri, ha ezt megitta, úgy repült tőle, mint a gondolat. Miután ezt a finomságot felhörpintette, így szólt:
– Kedves mágus, merre szálljunk?
Hepirendusz elmondta az úticélját. A hátára ült, s már repültek, a szélnél sebesebben. Mikor meglátták a Varázserdőt, tudták, hogy hamarosan megérkeznek. Szisszeri, pont Tódor mester műhelye előtt tette le.
Bekopogott, majd benyitott az ajtón.
– Szemfényvesztős szép napot, uram! Hallottam, és varázsgömbömben láttam is, micsoda remek holmikat kreál. Azért reppentem ide, hogy a mágusgyűlésre már a legújabb öltözetemben menjek. Önt az a megtiszteltetés érte, hogy megvarrhatja nekem, a híres és neves Hepirendusznak, a Varázslók Tanácsának elnökének az ünnepi gúnyáját.
Tódor mester meglepődött ugyan, de hát a kuncsaft az kuncsaft, így udvariasan ezt válaszolta:
– Köszönöm a megtisztelő bizalmát. Van valami elképzelése?
Hepirendusz elővette a mérges csápfüvet rejtő zsákocskát. Elmagyarázta, milyen színe, szabása legyen. Hol legyen fodor, hol legyen dudor, hol legyen rejtett zseb, hol legyen kivágva, hol legyen levágva. Tódor csak fülelt, csak pillogott, közben füzetébe írogatott.
– Rendben. Egy hét múlva jöjjön vissza.
Tódor mester nekilátott a kelme festésének, majd a szabásának. Nem volt könnyű dolga. De hát nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon! Késő estig dolgozott, mire elérkezett a próba napja, a ruha össze volt fércelve.
Hepirendusz, mikor magára öltötte, illegett- billegett a tükör előtt, és sorolta, mit még hogyan és miképpen szeretne.
– Javítsa ki kérem! – szólt gőgösen. Én nem egészen ezt kértem! Egy hét múlva ismét itt leszek!
Mit volt mit tenni, Tódor nekiveselkedett újra. Kicsit átszabta, kicsit behúzta, kicsit felvarrta. Elégedetten szemlélte a keze alól kikerült remeket.
Azonban Hepirendusz a próba során újabb kifogásokat talált. És ez így ment egy hónapon keresztül.
Tódor mester szó nélkül mindig újra szabta, varrta. Mivel már elege volt a vevő pökhendiségéből, kieszelt egy tervet. Három napig éjjel-nappal dolgozott. Elégedetten szemlélte a munkáját. Összedörzsölte tenyerét, mert tudta, hogy megfizet ennek a felfuvalkodott "bűvészművésznek". A ruhába belecsempészett egy kis tűztövist, szőrösrutát, no meg egy kis csalánt. Ettől majd vakarózhat, amikor megjelenik a gyűlésen! Ezt úgy rejtette bele, hogy nem egyből okoz viszketést, csak a felvétel után tíz perccel.
Amikor megérkezett Hepirendusz és felvette a ruhát, végre elégedett volt. Már épp indulni akart, amikor Tódor megkérdezte:
– És a fizettségem?
– Fizettség! Te kontár! Ilyen sokáig varrtad? Mit gondolsz? Ez a béred!
Azzal varázspálcájával a mester hátára suhintott.
– Örülj, hogy nem változtatlak békává, vagy kecskévé, vagy kecskebékává! – azzal hahotázva felpattant Szisszeri hátára, és huss! Elrepült.
Tódor mesternek bár sajgott a háta, de azért vigyor ült ki az arcára. "No, majd lesz némi kellemetlensége a gyűlésen!" somolygott magában.

Olvasta a Tündér Hírmondóban, hogy a híres gyűlést a Tündér Tévé is közvetíti. Elérkezett a nagy nap. Tódor mester minden munkáját félretette, csak hogy láthassa a Tündér híradót. Közvetítették a botrányosra sikeredett mágustalálkozót is. Az elején, amikor bevonult Hepirendusz, mindenki szájtátva bámulta gyönyörű lila palástját, sipkáját és topánját. Azonban pár perc elteltével rángatni kezdte a vállát, majd vicces mozdulatokat tett. Aztán már amikor nem bírta tovább a viszketést, előkapta a varázspálcáját, és azzal kezdte vakarni a hátát, nyakát, orrát, vállát. A varázslók először meghökkenve nézték, majd harsányan nevetni kezdtek. Hepirendusz öklét rázva futott ki a teremből. A Tündér Tévé riportere sem bírta ki nevetés nélkül. Így fejezte be a közvetítést:
– A Mágusok Szövetsége elnézést kér az incidensért. Hepirenduszt kizárták botrányos viselkedéséért.
Tódor mester elégetten indult vissza dolgozni. Remélte, hogy a gőgös varázsló okult az esetből. Küldött neki egy táviratot:

Elnézést a tréfáért,
kellemetlen mókáért.
Hepirendusz, tanuld meg,
más munkáját becsüld meg!

Hepirendusz, amikor elolvasta, elszégyellte magát. Szisszeri hátára pattant, azóta senki sem tudja, hova, merre tűnt szégyenében.

Megtanulta Hepirendusz,
nem ért ennyit ez a cirkusz.
Gőgössége bajba vitte,
rájött, hogy ne legyen hetyke!