Kis madárka az árnyékban
párját hívja izgatottan,
védtelenül szárnyaszegett
fázik teste meg-meg remeg.
Eszébe jut csacsogása
fittyet hányva a világra,
kiált Ő a hegytetőre
szerelmet dalolt a csőre.
Zúgó szélben hideg fagyban
társa mellett szárnya alatt,
ketten párban vígan hetykén
rabul ejtve az ég kékjén.
Baljós jelek azt hirdetik
nem jön többé felejthetik,
én voltam ki várva várta
s nem dalolt a kis madárka.
Maradok a vén fa alatt
nem feledem el szavadat,
rég sárgulnak a levelek
itt várlak téged kedvesem.