Rózsaharmat
piszmoghat,
Tündér-esőt hozhat,
ha hó szitál,
durmolhat,
ha nem vigyáz,
megfázhat.
Fa alá állhat,
álmot vigyázhat,
Tüsszög-szuszog az eső,
nem a hideg most
a kelendő.
A fák alatt meg
virág nő,
reggel a rét sírja szét
a nap melegét
virágesőként.
Elbírja egy kendő,
virágként csengő,
keszkenő
kedve nő.
Csak az első harmatig
lakik itt a fenyőlevélen az éj.
Utána továbbrebben,
ne félj!
Esőleplén a sötét.
Nem talál itt mást,
csak vadregényt,
mit remélt?
Virágként csengő
keszke nő
kedve nő.
Rejtelmesen csengő,
Téllel betoppanó erdő,
csak egy hóval
takart felhő!
De nem is az,
a nagypapa jő!
Tenyerében tucat,
csak úgy heccből
kitalált rózsaharmat.
A harmat errefelé csak:
Árva macskaként remegő,
útról felszedett gyönge
fáról leszedett
rózsát kedvelő
gyöngyöcske.
Eddig virágzott
a lomha fák necce alatt,
esőcsengő rózsából
szedett harmat-
Azt jelenti :
Az ember ilyenkor
hármat kívánhat!
És én kívántam:
A rózsaharmatban
a nyarat!
De már egy lány
lakik abban,
mint a fáradt tűzben ,
csillog két szeme
fekete.
Harmat arcát
hómosollyá fújja
a Nevesincs herceg
sosincs bókja, csókja.
Mielőtt utoléri
szánját a hó,
megleli virágát,
azon a napon,
mikor a szerelem jő.
Ráhull épp csak
egy-kettő esőcsepp.
Szegény nevet:
Már egy kicsit se félhet.
Csak pereg elé az idő
esőcseppenként,
és amikor szél lett,
virágot látott, szépet.
Esős kedve csak
virág-levéllé lett.
Álomhercege
szemében a tél
is vidám ,
mert szemében él
a rózsalángon felnőtt
Harmat.
Így a herceg tovább
őrzi egész télen át
mélyen lelkében bent…
Rózsaharmatát;
titkát.
És majd tavasszal
útra engedi
ahogy a tavasz a
szívekben
virághelyét leli…