Enni vagy nem enni?
Ez itt a kérdés!
S ha igen, akkor mit?
A szétválasztó diéta második havában járok.
Megszegtem megint.
A gyümölcsnap még azt hiszem, meg volt. Talán.
De nem biztos, mégsem, mert féltem, nem bírom ki a hosszú utat, vidékre. Féltem, rám jön a hosszúllévős éhség.
Jaj, mit írtam? A rosszullévlős!
De, nem ez történt. Aznap fehérjenapom volt, viszont ettem kenyeret is. És este, a hűtőben, felfedeztem a parizert. S innentől, hiába ettem csak rizst, másnap ebédre, késő délután éhes lettem, s újra parizert akartam enni. Kenyérrel. Fiam éppen szemtanúja volt.
Rám szólt.
– Ma milyen napod van? Nem tegnap volt fehérje napod? Ne edd meg a parizeremet! Mit rakok akkor a zsemlémbe?
– Jó kis házikolbászt. Ica küldte.
– Nem, nem, az nem jó!
– Naaaaa! Úgy szeretném! Úgy kívánom! Most már úgyis mindegy!
– Jól van, de akkor mostantól nem támogatom a diétádat!
A támogatás nála azt jelenti, megkérdezi, milyen napom van, és úgy vásárol.
Na, ennek ezennel vége lett.
Mert amit a fiam kijelent, az úgy is lesz.
Azért én, ennek ellenére, mivel akkorra már rákattantam a parizerre, a levágott jó nagy szelet kenyérrel, mind megettem. Sőt, később még a rizspörkölt maradékát is. Még később, a táskám külső rekeszének legalján nemrég megtalált grillázs csokit is, amit a lányomtól kaptam, de hiába kerestem napokkal ezelőtt. Le is tettem róla, hogy valaha megtalálom. Most, jóízűen, hanyatt fekve az ágyon, mókus módjára csücsörítve a számat, elszopogattam. Bűnöztem hát, megérdemlem a büntetést. Elhízok, és megüt a guta.
Amikor ez történt, egy hónap után 74 kg helyett, már 70 alatt jártam. Ami azért valljuk be, nem volt rossz eredmény. 3 hónap alatt, 12 kg lett volna.
Na de, az én fiam már csak ilyen. Ha valamit kijelent, az úgy is lesz.
Ez azért érdekes, mert ha én kijelentek valamit, az két esélyes.
Vagy úgy lesz, vagy nem.
5 hozzászólás
Szia Ildikó! Tényleg ez itt a nagy kérdés. Enni, vagy nem enni. Rettenetes lehet egy diétázó nőnek. Fűszeresen, sok humorral írtad meg viszontagságaidat, jót mulattam rajta, így vas. de. ebéd előtt. Azt el se merem mondani, mi lesz az ebéd, nem akarom a szívedet fájdítani! Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Bödön!
Ezen ideig, már biztosan túl vagy a finom ebéden.
Egészségedre!
Köszönöm hogy olvastál, és örülök hogy jól mulattál.
Ez nekem nagyon jól esik, és az együttérzésed is.
Szeretettel:Ildikó
Kedves Ildikó!
Sosem értettem egyet a diétázásokkal, csak az "életveszély" miatt lehet fontos, hogy valamit ne fogyasszunk!
Nem egészséges, ha valaki csak bizonyos ételféleségeket fogyaszt. Az embernek mindenfélét – a fontos táplálékokat – fogyasztani kell, de semmit sem túlzással. Egy időben tiltották a tojást, holott az egyik legfontosabb táplálék (persze, nem egy reggelire tízet elfogyasztani)! Ha valaki sok kenyérfélét, sőt, tésztákat eszik, az pedig kimondottan veszélyes, azok kapnak leginkább cukorbajt… nem sorolom tovább, tehát az étlap legyen változatos, mindenből mértékkel, még a cukrot, a sót és a bort is beleértve!
S aki úgy tesz, mint Te a jól megfogalmazott prózádban, akkor úgy is jár, hogy a végén megbánja!
Tetszett az írás, szeretettel olvastam: Kata
Persze, valószínűbb, hogy az egész csak egy kialakul,t rosszá vált szokás, ami valamikor, a túléléshez kellett, de mostanra nem csak feleslegessé vált, hanem, ártalmas is.
Még egyszer köszönöm, hogy megírtad a véleményedet, és elgondolkodom, hiszen én is éppen ezt gondoltam korábban a táplálkozásról mint te.
A diéta, amiről írtam, már segített nekem egyszer, nemcsak a fogyásban, hiszen az csak a mellékhatása.
Szeretettel: Ildikó
Kedves Kata!
Megértem hozzászólásodat, és köszönöm.
Magas vérnyomás, anyagcsere zavar, elhízás, mint életveszélyek játszottak szerepet az én diétámban,
három évvel ezelőtt, mivel az evésben, de sok minden másban is, nehezemre esik, vagy mondjuk így, nem megy nekem a mértéktartás.
Pedig tisztában vagyok vele, mennyire fontos.
De, amikor az ember lányának életében beszűkültek az örömszerzés lehetőségei,(a stresszes helyzetek pedig az egekig érnek), nehezen korlátozza, azt a kevés, jóllehet, tartalmában sem kielégítő öröm forrást, ami még megmaradt.