Nyári este ablakomon
egy tücsök kopogott,
beengedtem, s vele együtt
a mezőillatot.
Elmerengve találgattam,
jöttének indokát,
néztem, hogy jár-kel a házban,
mint régi jó barát.
Írni kezdtem, s míg figyelte
a billentyűzetet,
képernyőmre kétkedően
egy pillantást vetett.
– Mi van, koma – szóltam hozzá –
nem tetszik a nótám? –,
tudom, jobban megértenéd,
ha olvasni tudnál!
Amíg vártam válaszát, ő
hangolt, és rákezdett,
muzsikája betöltötte
szobámban a csendet.
1 hozzászólás
Szia virágének! 🙂
Üdítően hatott rám a versed hangulata, üzenete.
A szótagszámos koncepciód csak a 3. szakasz záró sorában tévesztetted el, de azt könnyedén javíthatod.
A rímeken még dolgoznod kellene picit, de úgy látom, bőven van benned tartalék. 🙂
Amit még átgondolásra szánok, az a sorkezdő nagybetűk jelenléte.
Úgy érzem, hogy ez a vers elég modern ahhoz, hogy csak akkor alkalmazz nagy kezdőt, ha új mondat következik.
Nagyon drukkolok, hogy véleményem ne hátra, hanem előre vigyen, mert úgy érzem, hogy képes vagy a fejlődésre, szerintem akarsz is.
Köszönöm a nyáresti élményt, jólesett. 🙂
Kívánom, hogy épülj tovább! Csak rajtad múlik. 🙂
Szeretettel: Kankalin