Széltébe-hosszába,
tél vagyok a nyárba!
Hosszába-széltébe,
nyár vagyok a télbe!
Rózsaág kihajlik,
az Idő haragszik.
Ősz vagyok tavasszal,
nincs aki marasztal.!
Ősszel tavasz vagyok,
kicsit még maradok.
Rózsaág kihajlik,
az Idő haragszik.
Széltébe-hosszába,
véget ért a vágta.
Lovamat elcsapom
tajtékos hajnalon.
Rózsaág kihajlik,
a világ elalszik.
3 hozzászólás
Szia túlparti! 🙂
Ha már ilyen éber vagy éjnek évadján, gondoltam, szólok a versedhez néhány keresetlen szót. 🙂
Nagyon tetszik a tőled megszokott hanyag lezserség. Ennek ottan van a nyoma most is verseden.
Amikor elhagytad a helyragok végeit, illett volna odabiggyeszteni egy-egy aposztrófot, de ha jól számolok, akkor az nyolc vonalka lenne. :))) Ez a karakterszámot is növelné, bár megugorja a mércét így is a mennyiség. :)))
Nagyon tetszik a versed, még ha műdal, akkor is. Az idő csak álldogáljon, semmi dolga!
A világnak pedig rózsaillatú jó éjt! 🙂
Mosolygok, pedig szerintem ez a vers nem éppen vidámkodó.
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin! 🙂
Kösz' a kritikát, igazad van.
Darabig írtam az aposztrófokat, aztán meguntam, kitöröltem az összest.
De van egy hiba a versbe: a vágtába, helyett váktát kellett volna írnom.
Mer' más dolog váktatni, és megint más vágtatni – az én hibám, restellem. (Hasonultam a hangzáshoz.)
Nagyon tetszik!
Olyan túlpartis
Szeretettel:
ildikó