Kis szívzörej

Már nem kérem, őrizd sejtjeidben
bőrödre rajzolt szerelem köreim.
Minek?
Kioltottad a fáklyát.

Hónapokig gyűrtem
kiszáradt számba az ételt,
s nyeltem íztelen,
egy falat mégis fenn akadt.

Tudtam, csak vesződik az ember
és meddő az akarat,
ha gúzsba kötve kucorog
nyirkos ágyában a magány.
Az élet kint marad,
redőny lehúz.

Pislogó villanykörte szemek
sunyin tapadtak a bögrém falán
elszédült zsíros tejkarikára,
s a komódon heverő könyv lapjai
sápadtak megszégyenítve.

Voltam, vagyok.
Kis szívzörej…
Doktor Úr! Ez kinőhető?