a szív mélyén a fájdalom.
Űzi, görgeti, hajtja
az őszi szél a dombokon
az álmokat.
Meglátogat
elém áll, éjfél után a végtelen.
Átkarol szeliden, lágyan.
Keringőt lejt velem fényeken.
Tudja hogy mi most a vágyam.
Álmot bocsájt rám, képzelem:
még te karod dajkál, kedves.
Hajnal hasad a réteken.
Szívem szakad. Szeretlek…
5 hozzászólás
"még te karod dajkál, kedves.
Hajnal hasad a réteken."
ne törjük meg a varázst érzés kerített hatalmába versed olvasásakor
Sajnos a varázst a sors törte meg tavaly július 10-én…
Azóta csak a felhőréseken át les engem, és a csillagokkal üzen… (szeretném hinni)
Kedves dreaming!
Hiába, van mit nem lehet felejteni…
A képzelet csodákra képes!
Gyönyörű versre ihletett!
Nem is akarnám elfeledni…csak a fájdalom enyhülne már…az jó volna.
Köszönlek
nagyon szép, tiszta, őszinte, költői képekkel, igényes rímekkel díszített vers anélkül, hogy giccs lenne.
Az ilyet nem illő javításra javasolni, mert annyira személyes a téma, ezért csak zárójelben: ( a 2. vsz.-ben szerintem a tőmondatok többszörösen össetettekké tehetők, jobban átadnák a harmóniát, bár, ha a lassítás, szakadozottság volt a cél, a felfokozott érzelmi állapot kidomborítása, azt esetleg hármaspontokkal lehetne. )
üdv: zsermen