Nem tudom meddig jutok
el, meglelhetem-e azt
a valóságot, melynek
évek óta koptatom
tulajdonképpen igaz-
ábránd lépcsőfokait,
miközben eltitkolva
halad mögöttem néhány
szerelmes vallomásszó.
Számomra ismeretlen
a feladója, pedig
betölthetne tájoló-
szerepet az érintés,
vágyódás amulettje.
Gyere melegítsd át most
az olvadékony jeget
milliónyi csókkal, hogy
átszelhessük a határt,
nem létező románccal,
akárcsak két idegen
egy időben, egy helyen.
2 hozzászólás
Szia Fefe!
Jó kis csavarok vannak a versedben!
Próbáltam őket követni.
Egyedül a millió csókot nem tudom hova tenni!
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó!
Igen, valóban csavaros a vers, ahogy a kapcsolat is… Néha az élet bonyolultságai felütik fejüket a verseimben is. 🙂