Skandináv úti beszámoló, első nap

Régi, és nagy vágyunk volt eljutni egyszer a férjemmel a skandináv országokba, mert olyan fenn északon még egyikőnk sem járt.
Az idén végre teljesült a vágyunk, és kicsit körülnézhettünk Svédországban, Norvégiában és Dániában. Szerencsére azon a buszon, amin tizenkét napig utaztunk, minden kifogástalan volt, a lábtartó is megvolt, így kényelmesen, és ebédre még az otthon elkészített szendvicsekkel felszerelkezve, indultunk útra, a nagy kalandra.
Mindjárt kiderült, hogy bár négyféle külföldi pénzt váltottunk, de cseh koronánk nincsen, így a határon beváltottunk még azt is.
Az idegenvezetőnk ezúttal szuper volt, csak úgy ontotta az információt magából, udvarias volt, jó kedélyű, és maximálisan kitett magáért az elkövetkező napokban, hogy mindenki jól érezze magát a hosszú úton.
Az első napon a Tatabánya – Győr – Rajka – Pozsony – Brno útvonalon Prágáig mentünk.
Mivel én még soha nem jártam Prágában – de sokat hallottam róla, hogy milyen szép város – nagy érdeklődéssel vártam már ezt a városnézést is, bár még jó messze voltunk Skandináviától!
Ragyogó napsütésben értünk kora délután a száztornyúnak nevezett cseh fővárosba, ahol a modern épületekkel megtűzdelt külső részen áthaladva a Prága fölé magasodó Királyi várat, és a várnegyedet – a Hradzsint – néztük meg elsőnek.
A királyi vár egykor a cseh fejedelmek, és királyok rezidenciájaként szolgált, 1918 óta pedig az államelnök székhelye. A három udvarból álló prágai várnak kereken 60 épülete van. Nem egy „klasszikus” vár, mivel egyes részei különböző időkben, különböző stílusokban épültek, és hosszanti irányban nagyobb a kiterjedése, mint függőlegesen.
A Guiness-rekordok könyve szerint a vár, 570 méteres hosszával, és 130 méteres szélességével a világ legnagyobb ősi vára.
Egy nagy domb tetején fekszik, a Prága óvárosán keresztülfolyó Moldva folyó bal partján. Gyönyörű kilátás nyílik belőle az óvárosra, és igen változatos palotákból, és templomokból áll.
Mivel annyi időnk nem volt, hogy belülről is megnézzük a vár épületeket, csak kívül sétálgattunk benne. Benéztünk a gyönyörű Királyi kertbe, ami a vár körül terül el, sétálgattunk a várudvarokon.
Először a harmadik várudvarra mentünk be, itt megnéztük a Szent Vitus Székesegyházat, ami egy gyönyörű gótikus templom. A Szent Vitus Székesegyház Prága legtipikusabb, legismertebb nevezetessége, amely szinte Prága minden pontjáról látható. A legfontosabb egyházi épület, római katolikus érseki főtemplom, a Cseh királyok, és királynők koronázásának színhelye. 1344-től 1929-ig épült, több mint hatszáz éven keresztül. /Közben többször megsérült: a huszita háborúkban, majd később egy tűzvészben./
Kívülről csupa csipke, és vízköpő, belülről csupa oszlop, és boltív. Tavaly Angliában annyi gótikus templomot láttunk, hogy a belseje nem igazán hatott rám meglepetésként.
A Szent Vitus Székesegyház előtti díszudvaron álló Szent György szobor a harmadik udvar másik nevezetessége.
A szokásos ábrázolás, Szent György egy lovon ül, és lándzsájával leszúrni készül a sárkányt. A budapesti halászbástyán is ennek a szobornak a másolata látható, és Szegeden a Dóm terén is van egy belőle.
A saskút melletti árkádokon átmentünk a második udvarba, itt áll a Szent – Kereszt templom, egy kovácsoltvas rácsokkal díszített kút, valamint a vár átalakított istállója, amiben képtár működik.
A Mátyás kapun, a vár legrégebbi /1614/ barokk építményén keresztül mentünk át, az első udvarba.
A Mátyás kapu eredetileg diadalívnek épült a várárkon lévő akkori híd fölé.
Az első udvar a dísz udvar, a legkisebb a három udvar közül, a vár legfiatalabb építményeivel.
Itt vannak a Cseh Köztársaság elnökének lakosztályai. Egy kovácsoltvas kapun át léptünk ki a várból aminek a két oldalán világoskék egyenruhás őrség posztolt.
A Hradzsin térre értünk, ami a várnegyed középpontja, számos előkelő palotával.
A tér nyugati oldalán a Toszkánai palota, ahol ma a külügyminisztérium van. A tér legkülönlegesebb épülete a reneszánsz Schwarzenberg-palota, ma a svájci nagykövetség használja. A tér legdíszesebb épülete pedig a vár bejáratánál elhelyezkedő rokokó stílusú Érseki palota.
A tér közepén lévő Szűz Mária szobrot hálából állították, mert megmentette a városrészt a pestis járványtól.
Elgyönyörködtünk a csodálatos kilátásban, amíg lementünk a régi várlépcsőn. A prágai vár alatti lejtőn épült, „Kisoldal”-nak nevezett óvároson keresztül a Károly híd felé vettük az utunkat, el sem lehetett téveszteni, a híd lába előtt magasodó lőportorony mutatta az irányt.
A „Kisoldal” óvárosa nagyon hangulatos, a szépen karbantartott barokk és reneszánsz épületekben rengeteg a bolt, és vendéglő, kávézó, kiskocsma. A kapuk fölött művészi kialakítású házjelek vannak, amik a hajdani lakói foglalkozásáról mesélnek. A három hegedű házjelű ház, valaha hegedűkészítő háza volt, a három piros rózsa házjel egy olyan házat jelöl, amit rózsakert vesz körül, de van két nap, aranykulcs, fehér hattyú, és számos más, régi házjel is.
Aztán elértünk a Károly híd bejáratánál a feketén magasodó Lőpor toronyhoz / a tizenhatodik században lőport tároltak benne/, ami a mellette levő kapuval együtt valaha a városba vezető tizenhárom kapu egyike volt. Mára már csak ez az egy kapu maradt meg, ezen áthaladva értünk el a Károly hídra.
A Károly híd Prága egyik legrégebbi látványossága, mely összeköti a Kisoldalt, az Óvárossal.
1357-ben építtette IV Károly. A híd sétálóhíd, nem járnak rajta autók, de mint a hangyák nyüzsögnek rajta a turisták, és lépten-nyomon ott vannak az árusok a híd két oldalát díszítő 33 szobor, és kis tornyocskák között. A hatalmas tömegtől nem lehet egyben látni a hidat, csak részleteket belőle.
A panoráma a hídon állva, a Moldva folyóról meseszép, a hídon lévő szobrok azonban meglepően feketék, szinte kivehetetlen, hogy kit, mit ábrázolnak. A talpazatokat pedig takarják a mindenféle áruval megrakott állványok, és az utcai rajzolók standjai.
Van egy sajátságos hangulata, ahogy – a jó szerencse reményében – a turisták a hidat díszítő szobrokat simogatják. A legnépszerűbb Nepomuki Szent János szobra, és a kereszt a híd korlátján, ami azt jelöli, hol dobták őt a Moldva folyóba, mert nem árulta el a kíváncsi férjnek a felesége gyónási titkát. Nagy pechjére a férj IV. Vencel cseh király volt.
A Károly hídon átérve az óvárosba jutottunk, az Óváros térre. Az itt álló Városháza a különféle stílusú épületek csodálatos ötvözete. Bárhonnan néztem, mindig másféle arcát mutatta.
A legnagyobb tumultus az óratorony előtt volt, ami Prága egy másik nevezetessége. Bár a Városháza épületének homlokzatát meglehetősen sok látnivaló ékesíti, a legtöbben az 1410-ből származó csillagászati órára voltak kíváncsiak. Az órát annak idején a városatyák olyan értékesnek tartották, hogy a mestert megvakíttatták, nehogy megismételhesse művét.
Az óra alakjai minden órában bemutatják rituális játékukat. A halál meghúzza a lélekharangot, előbukkan Krisztus az apostolokkal, a kakas kukorékolni kezd, és az óra egészet üt.
Az óra mutatja a hónapokat, az évszakokat, a Nap és a Hold mozgását, az állatövi jegyeket. Számomra követhetetlen módon, én még a pontos időt sem tudtam leolvasni róla. Érdekessége, hogy a Földet tekinti a Világegyetem középpontjának.
Amikor túl vagyunk az óra játékán, feloszlott a sűrű tömeg, és körülnézhettünk a téren. A tér közepén Husz János monumentális szobra áll, körülvéve parasztokkal, bujdosó huszita katonákkal.
Előtte veterán taxik, amiken városnéző túrára mehetnek a tehetősebb turisták. Mellette söröző, piac, körben gótikus házak egy-két rokokó palotával színesítve, a tér túloldalán a Tyn templom magasodik, egy hatalmas épület, kastélyokat idéző 80 méter magas ikertornyokkal.
Sétáltunk az Óvárosi tér körül, betévedtünk a zsidónegyedbe, egy zsinagógából özönlöttek ki a jellegzetesen öltözött, pajeszos, sábeszdeklis férfiak, és a meglehetősen formátlan ruhába öltözött nők. Utat adtunk nekik, átmentünk a túloldalra, aztán vissza egy széles bevásárló utcára, ami számunkra teljesen érdektelen volt, mert Európa minden nagyvárosában ugyanezeket a boltokat láthatjuk.
Inkább visszamentünk az Óváros térre, és nézegettük a Tyn templom melletti utcácskában a tetováló szalonokat, meg a kínai éttermeket. Elsétáltunk a Tyn templom melletti Smetana Hall előtt, ami a Városháza koncertterme, csodás szecessziós homlokzattal.
Aztán beszálltunk a buszba, és a Prága melletti Roztokyba megérkezve, az Academic szállodában elfoglaltuk az aprócska, de a célnak tökéletesen megfelelő szobánkat.
Lementünk az étterembe vacsorázni, ahol először valami számomra ehetetlen salátát szolgáltak fel, aztán két iciri-piciri kőkemény hús érkezett, egy knédlinek csúfolt, ehetetlenül kemény gombóccal, ami leginkább technokol rapid ragasztóval összeragasztott kifli csücskökre hasonlított. Volt rajta takarékosan egy kis barna szósz, aztán vége volt a vacsorának. Nem mondom, hogy minőségre, vagy mennyiségre megfelelő lett volna egy jó kis prágai városnézés után.
Szerencsére az utca túloldalán nyitva volt a kínaiak által üzemeltetett kis élelmiszer bolt, így hála a beváltott cseh koronáinknak nem haltam éhen. A rettenetes vacsit leöblítettük egy kis cseh sörrel, és vidáman néztünk a másnap elébe. Annál is inkább, mert tudtuk, hogy a következő éjjel majd a kompon leszünk, és nem kapunk vacsorát. Hurrá!