Könnyező angyal

Idenéz egy angyal,
s könny csillog szemében.
Vajon mit sirathat
az, kinek kezében
éles kardként, örök
áldás – átok forog?
S én miért épp róla,
csak róla álmodok?

Idelát – hogy honnan?
Nem az égből; túlról.
Messzi tér-időben,
jövőből és múltból.
Fáradatlan szárnya
nem szűnik meg járni;
az én lábam remeg,
alig bír megállni.

Látom két szemében,
örök tűznek lángját
– nem földi tűz, melynek
fújni kell parázsát –,
mégis könny fakad fel,
forrásként sarkában.
Vajon mit sirathat
széles hatalmában?

Ideszáll az angyal,
s könny csillog szemében.
Arca, mint a márvány,
öröklét kertjében.
Talán azt siratja,
ő sosem volt ember.
S nem lehet oly dicső,
mint ki meghal egyszer.