Horizonton domb emelkedik,
Mögüle a Nap szelíden leselkedik.
Teteje majdhogy a felhőket súrolja,
Rajta egy madár himnuszát dúdolja.
Illik is ez a magyar vidékre,
Ez festi a tájat szépre.
Szemben terül el mélysége a tónak,
Hullámait szeli sok száguldó csónak.
Tükrében játszadozó napsugarak,
Felette vígan szállnak a madarak.
Illik is ez a magyar vidékre,
Ez festi a tájat szépre.
Közöttük kicsiny városka vagyon,
Itt születtem én egy hideg téli napon.
Ez a hely, melyre sorsom bélyegét nyomta,
Melyre vissza-visszapillantok, lopva.
S ha el is sodor innen az élet,
Szívemben őrzöm e gyönyörű képet.
2 hozzászólás
Az utolsó versszak fogott meg a legjobban, őszinte, és tiszta, s végre nem a szerelemről szól:-) Sokkal jobb ez a versed, sokkal őszintébbnek érzem mint a többit, ebben megmutatod egy új oldaladat, hogy az ember nemcsak a szerelem kapcsán érezhet boldogságot, szomorúságot, hisz még annyi más dolog van az életben. Örülök, hogy most újat mutattál, és nem utolsósorban, nagyon jól is sikerült! Így tovább!
H.
Kedves Yorkiee gyönyörű versedhez gratulálok. 🙂