lilás bőre,
ráhullott
az ördög könnye.
Kapaszkodót
nem keresve,
sötét űrként
állok felette.
Sínylődök én
ketrecemben,
betont vésve
szemeimmel.
Agyamban turkál
démon lelke,
de kezeimet még
melegítik szeretettel.
Betont vésve
lilás bőre,
ráhullott
az ördög könnye.
Kapaszkodót
nem keresve,
sötét űrként
állok felette.
Sínylődök én
ketrecemben,
betont vésve
szemeimmel.
Agyamban turkál
démon lelke,
de kezeimet még
melegítik szeretettel.
2 hozzászólás
Hú de kemény! Kedves Andrea!
Remélem a szeretet győz!
Tetszenek a szürreális képeid, minden versedben ott vannak, mint remek esztözök, amit igencsak jól használsz, ettől izgalmas!
Szeretettel gratulálok: Ica
Nagyon kemény, zaklatott hangulatú vers. A remény azért ott ragadta kezeidben a jó felé való elmozdulásra.Gratulálok versedhez.