Miért?

Nem olyan régen egy észak-olaszországi autópályán éjszaka egy franciaországi sítúráról hazafelé jövő magyar autóbuszt súlyos baleset ért. A járművön egy budapesti gimnázium diákjai és tanárai utaztak. Sokan a baleset során elhunytak, vagy életveszélyesen, valamint súlyosan megsérültek. Alig volt, aki épen úszta meg ezt az esetet, vagy csak kisebb sérüléseket szenvedett.Az olasz emberek együtt a saját hatóságaikkal azonnal a kárt szenvedettek segítségére siettek önzetlenül. A magyar hatóságok is tudomást szereztek az eseményről és Ők is segítettek szintén önzetlenül és haladéktalanul. Összefogott végső soron az olasz és a magyar nép, bár Olaszországban az Alpokban kb. 1-2 héttel korábban volt egy súlyos lavinaomlás(egy kisebb szállodát temetett be a hógörgeteg), amely során a mentés szintén a helyi hatóságok és az olasz nép számára jelent nagy terhet. Itt is sok a sérült, halott és a mentésre még váró. Az esetek során néptől, nemzettől függetlenül felmerül bennem egy fontos kérdés: miért csak akkor tudunk összefogni, ha már bekövetkezett a baj? A kérdésre a választ szerintem bennünk, a lelkünkben találhatjuk meg. De miért csak ott?