– Szóval mi történt? Nem úgy volt, hogy elintézed, amit megbeszéltünk, aztán hívsz, amikor kész?
– De, de, csak…
– Csak, csak! Nektek férfiaknak mindig van valami csak. Két napja meg egy hang se jött tőled!
– Az úgy volt, hogy tegnap reggel el is indultam, aztán a hídon egy őrült megfordult egy tartálykocsival és három autót, az enyémet is, lelökött a töltésről. Amíg a mentők nem jöttek, addig megmozdítani sem mertek, hátha sérült a gerincem. A kocsiajtó beragadt, a tűzoltók szabadítottak ki. A kórházban azt mondták, hogy valami belső traumák is vannak, lehet, hogy műteni kell. A nyakamra pedig kaptam egy olyan körgallért, ami tartja, mert az is megrándult. Ja igen, közben kiderült, hogy a megsérült tartálykocsiból valami kiömlött, a bőrfelületem felét kezelik, meg pár óránként átkötözik. Azt ígérik, talán nem marad csúnya nyoma. Az infúzió itt csöpög, utálom az egészet. De nem engedtek haza, legalább egy hétig benn akarnak tartani. Nem volt nálam töltő, lemerült a telefonom, az ágyszomszédomhoz jöttek látogatóba, ők adtak kölcsön egyet, így tudtam írni neked. Halló! Itt vagy még? Mondj már valamit!
– Hihetetlen! Megint csak a kifogások, hogy miért nem csináltál meg valamit, amit megígértél!
– De nem is kifo… áh! Bejössz látogatni?
– Be, persze, munka után. Mert nekünk nőknek mindenre van időnk! Vigyek valamit?