Tegnap kimentem a ligetbe.
Ó, e föld még mily kopár!
Letérdeltem, nem szégyelltem,
lám, alszik növény, bogár.
Megcsókoltam, sőt átöleltem,
cirógattam százszor tán!
Szeretetem rá is leheltem,
s néztem körül, tétován.
Aztán minden hirtelen történt!
Kipattant a rügy a fán,
tündökölt a nap igazgyöngyként,
szél zenélt egy citerán.
Lelkembe bújt és becézgetett,
szívemhez szólt egy gerlepár.
Cirógatott, bút feledtetett,
s ó, minden titkot kitárt!
Táncra perdültem egy lepkével,
szellő szárnyára ültem.
Kacagtam egy víg, hős cincérrel,
Tán varázslat történt velem?
5 hozzászólás
Nagyon kedves, már-már tündéri. Még el is hittem, hogy átölelted a földet. Én a fákat szoktam, és hallgatózom közben befelé. Itt is feltűnt a hirtelen időváltás a 3. vsz.-től, talán ez is erősíti a varázsszerűségét.
üdv: Grey
Kedves Grey! Köszönöm szépen az olvasást, a pozitív megerősítést és kedves szavaid 🙂 Zsuzsa
Nagyon bájos vers:)
Lehet varázslat történt veled, mert engem is elvarázsolt a versed 🙂
Köszönöm 🙂
Szeretettel: Zsu
Drága Zsu! Valószínű, hogy igen, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerült a vers. Hisz vannak jóval számomra kedvesebbek, értékesebbek. Ráadásul szinte kező vagyok, kb. 2 éve irogatok, ha cseppnyi időm engedi és ez az első, hogy pályáztam 🙂 De nagyon örülök 🙂 Köszönöm kedves szavaid!!! Zsuzsa
Drága Zsu! Lehetséges 🙂 Köszönöm kedves szavaid: Zsuzsa