Anyák sorsa

Egy anyának szeretnék emléket állítani, aki már átment egy általam még nem ismert dimenzióba, valamint egy másik anya életét szeretném elmesélni, aki még ennek az árnyékvilágnak a lakója.

Aki eltávozott már köreinkből kicsit előbb született, mint élő társa. Ha élne, éppen 80 éves lenne. Hetedik gyermekként látta meg a napvilágot egy nyár végi délután, egy picinyke nógrádi falucska szerény házikójában. Nem várt gyermekként ő zárta a sort idősödő édesanyja kései szülöttjeként. Még rendes ruha sem jutott neki, nővérei kinőtt, kopott ruháit hordta. Cipőt ritkán látott, mert arra már nem tellett a szüleinek. Örültek, ha betevő falatot tudtak adni gyermekeik számára. Akkoriban a háztájiból éltek, a ház körüli lábas jószágok kerültek a fazékba, a baromfiudvar biztosította a tojást és némi levesbe való húst is.

A lányoknak hamar bekötötték a fejüket, kellett a szorgos asszonyi kéz az erős férfiak mellé. A férfiemberek leginkább a közeli bányákban tudtak elhelyezkedni. Gyalog jártak 20-30 km távolságra. Mire hazaértek örültek, hogy maradt annyi erejük, hogy férfitársaikkal megihatnak a kocsmában néhány kupica pálinkát. Sokszor a fáradtságuk miatt hamar megittasodtak és otthon már nem tudtak kedvesen szólni asszonyaikhoz. Hősünk csinos kis leánnyá serdült, éppen hogy betöltötte a 17 évet, amikor elkezdett udvarolni neki egy hetyke bányászlegény. Nem volt se sudár, se jóképű, de dolgosnak nagyon dolgos. Apját 14 évesen veszítette el autóbaleset által. Anyjáról és öccséről ezután neki kellett gondoskodnia, mint legidősebb férfiembernek a családban. Az alacsony növésű, nem túl erős fizikummal rendelkező fiatalember hamar kiszemelte magának a cserfes fiatal lánykát. Rövid udvarlás után lagzit csaptak és megkezdték fél évszázadig tartó közös életüket.

Házasságuk évfordulójára megszületett első gyermekük, egy kisfiú. Közben saját otthonuk építésébe is belefogtak. Az építkezés nem volt könnyű két szegény embernek. A férj fizetéséből vásárolták az építőanyagot és fizették ki a kőművest. A háztájiban sok minden megtermett, de ami nem, azt nem tudták miből megvenni. Mert vagy építkeztek, vagy ettek, vagy pedig ruházkodtak. Mindenre nem tellett egy keresetből. Szűk esztendők, évtizedek következtek. Két év múlva beköltöztek saját házukba és minden évben hozzátették azt, ami még hiányzott. Pár év múlva a kis húg is megérkezett a családba.

A gyerekek lassan felcseperedtek, sok- sok szűkölködést, nélkülözést átélve. Megértőek voltak a szüleikkel, nem is lehettek volna másmilyenek. Szerető édesanyjuk meleg, barna szeme, kedves mosolya és lágy hangja magához ölelte őket szeretetével. Apjuk durva, közönséges és trágár beszéde, örökös fáradsága és italozása elhidegítette a lurkókat saját magától. Húsz év elteltével kezdtek anyagilag helyre rázódni, de ekkor már sajnos az ital volt az úr a családban. A családfőnek fejébe szállt a dicsőség, bányászfizetésének felét felöntötte a garatjára, a másik felén pedig szeretőt tartott. A feleségének munkába kellett állnia, ami abban az időben nemigen volt szokványos. De kellett a két fizetés, mert az apáé gyorsan elfolyt. Lányuk idő előtt férjhez ment, menekült otthonról. A fiuk őrizte, védte az édesanyját egyre durvuló apjától.

Ám harminc éves korában útjába akadt egy nála tíz évvel fiatalabb leány. Első szerelem első látásra mindkettejüknél. Fél év alatt házasság lett belőle. Nem ment túl messze az anyjától a fiú, csupán néhány ház választotta el őket az utcában. Csaknem két évtizedig a szülők megkeserítették fiuk és menyük életét örökös csetepatéjukkal. Mert hát egy kis faluban nincsenek titkok. Az öreg papát még idős korában is hajtotta a vére. A falu és a család szégyene lett, amikor napvilágra került, hogy fia házában tartotta pásztoróráit. Felesége belebetegedett a szégyenbe és hetvenegy évesen inkább a halált választotta. Ötödik agyvérzése átvitte a túlvilágra.

Másik hősünk még velünk él ebben az árnyékvilágban. Ő is szegény családba született, az éhség és a nincstelenség nehezítette gyermekkorát. Csinos külsővel ajándékozta meg az ég. Tizenkilenc évesen dacból férjhez ment, mert első szerelme nem akarta feleségül venni, ezért hozzáment egy másik, hozzá nem illő, termetes, göndör hajú férfihez, aki bizony nem vetette meg az alkoholt. Sőt, nagyon is szerette. Már a mézeshetek sem voltak édesek. Egy év múlva megérkezett első gyermekük, akit az apai nagymama nem szívesen fogadott, mivel egyáltalán nem hasonlított a fiára. Lett is ebből nagy veszekedés. Az italosság és az anyós piszkálódása miatt a fiatalasszony visszaköltözött az anyjához. Nem sokáig tartott a harag, a „szerelmes” férj visszakönyörögte a fiatal arát. Következő év tavaszán világra jött második lányuk. Teljes volt az öröm, kiköpött apuka lett a kis jövevény.

A fiatalok a tanyáról elköltöztek a messzi nagyvárosba szerencsét próbálni. Munkahelyet találtak, dolgoztak keményen és nemsokára önkormányzati bérlakáshoz is jutottak. De a szegénységük soha nem akart elmaradni tőlük. Nem is csoda, hiszen a férj fizetése még az italra sem volt elég, soha nem tudta, hogy mennyi az elég. Részegség, durvaság, megcsalás. Ez jutott osztályrészül a kétgyermekes anyának. Nemsokára megszületett a harmadik lányuk is. Fiút vártak, de nem azt akarta az ég. Bizonyára tudja miért. Időközben a fiatalasszony egymás után elveszítette a szüleit. Ez és férje erkölcstelen és italozó életmódja annyira megviselte a lelkét, hogy idegszanatóriumban kötött ki.

Pár év múlva úgy gondolták visszaköltöznek a régi lakóhelyükhöz közel eső vidéki városba. Házvásárlás, költözés, munkahely váltás és még egy nagy meglepetés érte őket. Az asszony negyven éves lévén igencsak meglepődött, amikor szíve alatt mocorogni kezdett negyedik gyermeke. Nem akarta elvetetni, volt már ilyen keserűségben része. Világra szülte lányát, akit saját édesanyjáról nevezett el. A környezetében élők hatására és édesanyja lelki örökségére gondolva elkezdett az Isten felé fordulni. Olyannyira, hogy zarándokhelyekre járt és szolgálatot is vállalt az Isten házában. Időközben első két lányát férjhez adta, a lagzikhoz szükséges anyagiakat kölcsönből előteremtette és vért izzadva vissza is törlesztette. A gyerekek apját az italon kívül semmi más nem érdekelte. De a jó Istennek egyszer mindenből elege lett, megsajnálhatta a szenvedő feleséget. Az idősödő férfi súlyos agyvérzést kapott, ami lebénította a fél oldalát. Azóta alkohol nem gurult le a torkán. Szigorú pénzbeosztás mellett szépen megélnek nyugdíjukból. Másik két lánya is párra lelt, kilenc unoka és öt dédunoka üli körül az asztalt ünnepi alkalmakkor.

Hogy miért is írtam le mindezt? Talán azért, hogy okoljunk belőle és jó példaként lebegjenek a szemünk előtt. A két asszony gyermekei szép családi életet élnek ma is. Tudják, hogy mi a helyes és mi a helytelen út. Édesanyjuk keserves életútja és szenvedése megtanította őket arra, hogy a legfontosabb a család boldogulása, a gyermekek szeretete, és nem az egyéni, pillanatnyi jólét hajhászása. Mindehhez szükség van az Istenbe vetett hitre és a szeretetre embertársaink iránt. Ha ilyen életszemlélettel élünk nyugodtan hajthatjuk le esténként a fejünket és remélhetjük, hogy majd egykor az Úr előtt sem kell szégyenkeznünk.