Távok feszülnek messze,
halk sóhajtás.
Idelent mégis végtelen csend honol.
Az égbolt ében-karmazsinján derengve,
kihűlt kőágyán firhangot bont a Hold.
Foltos haját arannyal felékesíti,
hogy ne látszódjanak az ezredek.
S mi álmainknak szépeit idézzük,
mikor ébresztenek a reggelek.
Csendvilág
By KMária
4 hozzászólás
Elbűvölt a versed, Máriám.
"kihűlt kőágyán firhangot bont a Hold." – ez egy gyönyörűséges kép. A firhang szó nekem is rémlik, gyerekkoromból. 🙂
Nagyon kifejező ez a Te Csendvilágod. Egészen megigézett.
Ölellek,
Ida
Örülök Neked Idám, kedves vagy 🙂 … tudom, hogy gyenge kis vers, de most olyan "hold-koros" szerű vagyok, nem tudok aludni 🙂
ölellek
Mária
Kedves Mária!
Szép ez a kis vers; szavai, szóképei megkapóak. Kellemes kis olvasmány, kerek egész.
szeretettel: Laca 🙂
Köszönöm szépen Laca 🙂