Szégyenlős vadkacsák rejteke a nádas.
Kitekint némelyik, borzolva a háta,
tollát szellőzteti a piros csőrével
itt-ott bele-belecsíp érzékeny bőrébe.
Langyos napsugárral köszöntőt mond az ősz,
koccint vele a nyár s emléke harsogóan bősz,
örömében megérett a barna gesztenye,
nyughatatlan, izeg-mozog a sárgás levele.
Megérett a szőlő, bőre tele nedvvel,
kívánatos csókba gurul a szőlőszem,
csordul édes nedű, a lány szája mellett,
Őszi vigadalom, mámoros lehelet.
Színek keverednek, festő ecset alá,
egybemosódnak, ha messze távolba látsz,
de nem vész el kárba, maradandó a part,
hopp itt egy kis hal, a képből kimaradt!
6 hozzászólás
Kedves Zsófi!
Ezúttal szavakkal festettél egy dús, szép, érett őszi tájképet.
Judit
Köszönöm Judit, a képet valóban elképzeltem, a családom vízközelben töltötte a nyarat. Éppen rájuk gondoltam s festettek a szavak,.
Szeretettel, Zsófi.
"Megérett a szőlő, bőre tele nedvvel,"
nagyon tetszetős sor, odavarázsolódtam a helyszínre
Köszönöm Andrea, a régi szüretek emlékezetes jelenete íratta velem., Zsófi.
A jó bor, ha forr, lehet is nagy vigalom:)))
Gratulálok kedves Zsófi a versedhez: Ica
Köazönöm Ica, egy kis Egri, vagy Tokaji, felpezsdíti a lelket, különösen, ha a pinceborozóban isszák. Lent nem érzik a hatást, de a felszínen kimutatja magát., Zsófi.