Folyik a „lé” az est
lyukas égboltján,
a folytonosság útrakél
ázott csepürágók nyomán.
Ősz van,
biztosan tudom,
latyak és öblös sár
a kis bekötőúton – unom.
Támaszt keres a napsugár,
fakó szőlőkaróra térdel,
nedvesedik a ruhám,
siet a tél,
ölelj,
süvít a szél,
félek, mikor
széllel bélel.
2 hozzászólás
Bizony, siet a tél. És egyszer nem lesz már tavasz.
De hogy a komor témán túlnézve, ezek milyen nagyszerű sorok: "Támaszt keres a napsugár,
fakó szőlőkaróra térdel".
Gratulálok: Laca 🙂
Kedves Laca! Köszönöm, hogy olvastál és értékeltél. Szegény napsugár, nagyon elgyengült.
Szeretettel: Edit