A lóápoló 25. fejezet

25. fejezet

Károlyt a két rendőr felnyalábolta, és némi erőfeszítés árán betették a hátsó ülésre. A kapott ütéstől még kábán, nem tanúsított ellenállást. A kötöző szalagot lecserélték, megbízhatóbb bilincsre. Megpróbálták egyenesre ültetni, és rögzítették a biztonsági övvel. Alig értek az üllői útra, amikor kezdett magához térni. azonnal rángatni kezdte magát, és kiabált a két rendőrrel. Verni kezdte a fejét a mellette lévő ablakba, de ezzel nem hatotta meg az elöl ülőket. Már a körúton haladtak, amikorra kicsit lecsillapodott.
Vagy belefáradt, vagy az elfogyasztott alkohol miatt elálmosodott. Nem szólt egy szót sem, amikor a Gyorskocsi utcai fogda bejárata előtt kiszállásra szólították fel. Lehajtott fejjel, szó nélkül ballagott fogva tartói között. A kétszárnyú, natúr bükkfából készült, masszív bejárati ajtón belül, a portaszolgálatos ellenőrizte a letartóztatási papírokat, majd telefonon leszólt a fogdába, hogy újabb szállóvendég érkezett. A portásfülkével szemben lévő padon ülve várakoztak, amíg valaki jön Károlyért. Pár perc múlva megérkezet két kigyúrt fegyőr, és átvették a rabot.
– Vigyázzatok vele – figyelmeztette őket a törzsőrmester, mielőtt átadta Károlyt -, most elég szelíd, de nagyon vad tud lenni.
– Majd vigyázunk – mondták szinte egyszerre, és a rab feje fölött összemosolyogtak.
Két oldalról belekaroltak, és elvezették. A rendőrök, a portástól megkapták a fogoly átvételét igazoló papírt, és megnyugodva távoztak.
Károlyt levezették az alagsorba, és kinyitották előtte az egyik fogda rácsos ajtaját.
– Vedd le róla a bilincset – szólt hátra társának az ajtót nyitó őr.
Mielőtt visszafordulhatott volna, már hallotta az egyik karperec kattanását. Károly, mint akit puskából lőttek ki, rávetette magát a háttal álló fegyőrre. Fél kézzel elkapta a nyakát a másikkal, azonnal kikapta a fegyvert a pisztolytáskájából. Egy hirtelen mozdulttal maga elé rántotta, és a megszerzett pisztoly csövét a másik őrre irányította.
– Félre az utamból különben lövök – kiabálta.
Mivel a megfenyegetett látta, hogy a folyosónak abban a végében, ahova Károly nem látott, az ott szolgálatban lévő folyosóőr már elővette a fegyverét, és célba vette a foglyot, ezért jobbnak látta ellenkezés nélkül félre állni. Arra viszont nem számított, hogy ennek ellenére felemeli a fegyvert és egyenesen a fejére céloz. A szűk alagsori folyosón fülsüketítő durranás futott végig.
Károly kezéből kiesett a fegyver, a feje, pedig ráesett az általa fogvatartott őr vállára, majd szép lassan összerogyott mögötte.
– Mentőt gyorsan – kiabált az őr, aki a lövést leadta.
– Ennek már nem kell mentő, inkább hullaszállító – állapították meg közösen.

Fél percen belül oda ért a börtönigazgató, és átvette az események irányítását. Az irodájába küldte mind a három őrt, és utasította őket, hogy írják meg a jelentést.
Mikor ő is visszaért a szolgálati helyére, előkereste Kocsis Károly aktáját, és elkezdte lapozgatni, majd mikor megtalálta, amit keresett, a telefon után nyúlt.