A lóápoló 27. fejezet

27. fejezet

A platós terepjáróval, mögötte egy lószállító utánfutóval megálltak a ráckevei lovarda bejárata előtt. Az ötszemélyes autóban négyen ültek. Elöl Éva, és László, hátul Petra és Zsófi.
A kapu meglepő módon zára volt, ezért László kiszállt, és oda ment a portásfülkéhez, kezében a nevezési lappal.
A kis ablak mögött egy piros pozsgás férfi éppen szalonnát reggelizett hagymával. Így mikor kinyitotta az ablakot, László kicsit hátrább lépett, nem mintha nem szerette volna a szalonnát hagymával. Sajnos az ember szájából érezte, hogy a várható kellemetlen szagot előre szétcsapatta, egy-két féldeci házi pálinkával.
– Segíthetek? – kérdezte szolgálatkészen, majd szívott egyet az orrán, mert a hagyma beindította orrának öntisztulását.
– Igen – mondta László. és benyújtotta a papírokat az ablakon.
– A versenyre jöttek? – kérdezte. –Kicsit korán van még, csak délben kezdődik – tájékoztatta a jövevényt.
– Tudom, de szeretnénk megnézni a pályát, előtte – mondta László, és nem szerette volna, ha lerázzák. – A kislánynak ez az első versenye, és megnyugtatná, ha sétálhatna egyet az akadályok között.
– Azt semmi nem tiltja – közölte a portás. – Kinyitom a kaput, bent majd megmondják, melyik boksz lesz a maguké.
– Köszönöm – mondta László, és örült, hogy visszaülhet az autóba egy kis friss levegőt szívni.
Mire elfoglalta a helyét a kormány mögött, már nyitva volt a kapu. Amikor elhaladtak a fülke előtt a kapus még oda szólt nekik, hogy: – Egyenesen előre.
Mivel más út nem vezetett a kaputól, ezért nem tudták eltéveszteni az irányt. Kétszáz méterre volt a lovarda főépülete, ahol a bejárat előtti tábla tájékoztatta őket, hogy itt van a versenyigazgatóság irodája. Megálltak, és László ismét kiszállt, megkeresni a jelentkezési helyet.
Rövid idő múlva visszaért az utánfutós szerelvényhez.
– A kocsival be kell állnom a parkolóba – mondta utasainak. – Onnan gyalog mehetünk a bokszunkba. A tizenkettest kaptuk, azt kell megkeresnünk.
Megtalálta a megfelelő helyet a kocsinak, leparkolt és leállította a motor.
– Induljunk, sok munkánk van még.
Zsófi első útja a lószállító ajtajához vezetett. Kinyitotta, de látta, hogy Fáraó elég ideges.
– Mit csináljak vele, – kérdezte Lászlót.
– Nyisd ki az oldalajtót, és onnan menj be hozzá, és próbáld megnyugtatni.
– Segíthetek kihozni? – kérdezte Petra.
– Igen, az jó lenne – engedte át a lehetőséget Zsófi, mivel már tisztában volt a lány képességeivel.
Petra bement a ló fejénél nyíló ajtón, és egy marék zabot tartott Fáraó orra elé. A ló idegesen fújtatott egyet, így az eleség zöme kirepült a kislány kezéből. Mivel a fújás után levegőt kellett neki venni, megérezte a kedvenc takarmánya illatát. Nyelvével ügyesen összeszedte a pár szemet, ami még a tenyerében maradt. A szabad kezével elkezdte simogatni a homlokát, közben mondogatta: – Semmi baj, semmi baj.
Kiakasztotta a kantárt az utánfutóban rögzített karikából, és elkezdte tolni a lovat hátra felé. Engedelmesen farolt kifelé a szállítóból. Amikor kint voltak átadta az irányítást Zsófinak. A bokszig már ő vezette. Amikor beértek elkezdte kefélni a szőrét, nem mintha piszkos lett volna, de tudta, hogy fáraó szereti, ha kényeztetik.
– Adjál neki egy kis vizet – javasolta László -, de ne sokat, nehogy ugrás közben lötyögjön a víz a hasában.
Megvárta, míg Zsófi megitatja.
– Gyere, megnézzük a pályát.
Egymás mellett sétáltak a fedett karám felé ahol már fel volt építve az akadálypálya. Ahogy beléptek Zsófi lába remegni kezdett.
– Ez rengeteg akadály – nézett körül ijedten. – Nagyon bonyolult.
– Nem kell félni – nyugtatta László. – Csak első ránézésre bonyolult. Gyere, sétáljunk be középre, ott van az első akadály.
Zsófi megfogta László kezét, hogy érezzen egy biztos pontot, és követte oktatóját. Megálltak az 1-es számmal jelzett oxernél.
– Nézz körül innen – mondta László. – Keresd a következőt – utasította tanítványát.
– Ott van – mutatott balra.
– Igen, nézd meg a többi számot. Látni fogod, hogy jól olvashatóan, csak a következő akadály számát látni.
– Tényleg, ezért találtam meg ilyen hamar – kezdett kicsit megnyugodni.
– A másodok akadályig, egy hosszú félkört kell lovagolni. Ezalatt van időtök megnyugodni, de ne hagyd, hogy felgyorsuljon Fáraó. A második is Oxer, utána, mivel egyenesen előtted lesz a harmadik, ami egy meredek, azt nem kell keresned.
– Eddig ez nem lehet probléma – nyugodott meg egyre jobban Zsófi.
– Azért ne bízd el magad, lesz még itt bonyolultabb is – figyelmeztette László. – a negyedik szintén Oxer, nagy ívben közelítsd meg, hogy az ugrás előtt legyen elég hosszú egyenes. Az ötödik kettős akadály, két meredek. Remélem, számolod az akadályok között a lépéseket.
– Igen, mivel így tanította – válaszolt Zsófi kicsit méltatlankodva.
– A hatodik ismét oxer, itt kerüld meg a bokrokat, a hetedik meredek. Eddig van kérdésed?
– Most, hogy sorra vesszük őket, már nem is olyan bonyolult, csak el ne felejtsem.
– Lovaglás közben a lovat csak az agyaddal, és a testeddel figyeld, a szemed mindig a pályán legyen, akkor nem rontod el a sorrendet, ami azonnali kizárással jár. Ezt tudod ugye?
– Igen tudom, de nem valami megnyugtató.
– Folytassuk a sétát – indult előre László. – a nyolcas kilences ugyan az, mint az előző kettő, csak a két akadály között egy vágtaugrással több van. Itt sem szabad hagyni, hogy felgyorsuljon, mert akkor a kilencest elrontod. Nagy bal kör után jön a tízes, ami hármas ugrás. Trible bar, két vágtaugrás, meredek három vágtaugrás, és az utolsó oxer. Itt most az a feladat, hogy ne hagyd, hogy lelassuljon az akadályok közt, mert akkor nem lesz lendülete az utolsó széles ugráshoz. Jön a tizenegyedik, ami az utolsó akadály, egy oxer, ne engedj ki előtte, még nem nyerted meg a versenyt, még azt is át kell ugrani, de ha sikerül örülhetsz Fáraóval együtt.
Zsófi elé állt Lászlónak, megölelte, vállára hajtotta a fejét, és csak annyit tudott mondani: – Köszönöm.
László is megölelte, és megpuszilta a feje búbját.
– Magadnak köszönd.
– Sétálhatok még egy kört – bontakozott ki az ölelésből.
– Igen. Menjek veled, vegyük át még egyszer?
– Nem egyedül akarok – mondta Zsófi, és visszament az első akadályhoz.
László egyedül hagyta tanítványát, és visszasétált a kijelölt bokszhoz.
– Milyen a pálya? – kérdezte Éva.
– Egyszerűnek tűnik, de egyben ez a nehézsége is – válaszolt László, és közben azon gondolkodott, milyen utolsó mondattal küldje versenybe Zsófit. Tisztában volt vele, hogy nem győzni jöttek. Ez az első versenye. Szoknia kell a versenyhangulatot. A sok embert, az ellenfeleket. Ismerjék meg az új kihívójukat, mert abban biztos volt, hogy a következő versenyen, már számolniuk kell a lány tudásával is.
– Zsófi apja nem jön? – zökkentette ki kérdésével gondolataiból Éva.
– Műtétje lesz ma, nem tud jönni, pedig szívesen itt lett volna.
László bement a Fáraó számára kijelölt bokszba, és Petra mellé állt, aki még mindig a lovat kényeztette. Hamarosan két hónapja, hogy először elvitte a lovardába. Azóta nagyon sok mindent megtanult, amit addig könyvekből nem sikerült. Egyik ilyen új tudományával volt éppen elfoglalva. Kockamintát kefélt a ló farára. A sörényét már befonta.
– Nagyon ügyes vagy – dicsérte mag László.
– Azért fontam be a sörényét, és keféltem ilyenre a farát, hogy lássák, ez a ló nem csak ügyes, de szép is – magyarázta Petra.
– Tényleg szép lett – simogatta meg a kislány fejét. – Amíg foglalkozol vele, addig rád figyel, megnyugszik, és megszokja az idegen helyet.
Közben visszaért Zsófi az akadálypályáról, és ő is Petra mellé állt.
– Köszönöm – mondta Petrának. – Nagyon szép lett Fáraó, és teljesen megnyugodott.
Zsófi hátrább lépett és leült a sarokban lévő szalmabálára, lehajtotta a fejét.
– Ideges? – súgta a kérdést László fülébe Éva.
– Remélem nem – sétált ki a bokszból, és kivezette Évát is. – Szerintem, fejben végig megy a pályán, próbálja akadályonként átgondolni, hogy melyiket hogyan ugrassa.
Közben kezdett megtelni a lovarda. Sorban foglalták el a kijelölt helyeiket a frissen érkező lovak. László kezdte otthon érezni magát, az egyre növekvő nyüzsgésben, de tudta, hogy tanítványának ez szokatlan, ezért az ajtóban állva megpróbálta takarni Zsófi elől a nyüzsgést.
– Sárosi László? – hallotta meg saját nevét a háta mögül.
Megfordult, hogy megnézze ki szólította.
– Béla te vagy az? – nyújtotta a kezét László. – Ezer éve nem láttalak.
Éva kíváncsi tekintettel lépett László mellé, hogy megnézze kinek örült meg ennyire.
– Ő Takács Béla, magyar bajnok tereplovas – mutatta be Évának, régi barátját. – Ez a szép hölgy pedig Fodor Éva.
– Üdvözlöm – engedte el László kezét, és rázta meg Éváét. – Ne hallgasson rá, mert azt elhallgatja, hogy neki köszönhetem a győzelmemet, mert előre engedett. Sajnos nem önszántából – tette hozzá Béla. – Hogy van a hátad?
– Igaza van – nézett Évára László. – Nem engedtem volna magam elé, ha nem bukunk egy hatalmasat Harcossal. A hátam, már egész jó, de az időjárást előre tudom jelezni.
– Sajnálom Harcos – mondta bánatosan Béla. – Nagyon jó ló volt. Örülök, hogy már ilyen jól vagy. A baleset óta nem is találkoztunk. Most jut eszembe, mit keresel itt?
– A tanítványom ma indul első versenyén.
– Nem is tudtam, hogy tréner lettél.
– Ő az egyetlen tanítványom – mondta László -, de ő nagyon jó, majd meglátod. Te is versenyzőt kísérsz?
– Nem, én itt dolgozom, én vagyok a főlovász – húzta ki magát Béla.
– Gratulálok, akkor ezentúl sűrűbben találkozunk, mert Zsófival indulni fogunk több versenyen, persze egyelőre a Pest közelieken. Be akarunk nevezni az országosra is.
– Azt is itt rendezik, legkésőbb akkor ismét találkozunk, de jó lesz, ha készültök, hamarosan kezdődik a felvonulás – mondta Béla és indult a következő bokszhoz.
– Milyen felvonulás, – nézett fel Zsófi a szalmabáláról.
– Minden versenyző bevonul a zsűri elé, és köszöntik egymást – magyarázta László. – Minden rendbe? – fogta meg két oldalról a vállát László.
– Remélem – mondta Zsófi, és elindult a lova felé.
László felsegítette, ellenőrizte a kengyelt, megnézte a nyereghevedert, majd a zablát, az állszíjat és a pofaszíjat. Mindent rendben talált.
– Nekem mennem kell a nézőtérre, már úgy sem tudok újat mondani – paskolta meg tanítványa csizmáját, majd hátra lépett. – Még annyi azért mondok, hogy nagyon meg vagyok veled elégedve. Sokat, és jól dolgoztál. Erre a versenyre nem azért jöttünk, hogy megnyerd, hanem azért, hogy szívj egy kis versenylevegőt. Ismerkedj az ellenfelekkel. Ne hajtsd a lovat, inkább arra törekedj, hogy verőhiba nélkül végig menj.
– Igyekszem – mondta Zsófi, hálás tekintettel.
– Még egy jó tanács jutott eszembe – kezdte László. – A pálya teljesítése előtt, minden lovas sétálhat, vagy ügethet a pályán akadályvétel nélkül. Lépésben tegyél egy kört a karám oldala mellett, majd még egyet ügetésben. A második kör felétől átlósan menj át az akadályok között, hogy Fáraó lásson minden akadályt. Akkor tudni fogja, hogy mi a feladat. Én fent leszek a lelátón, és rágom a körmöm helyetted, te lovagolj nyugodtan.
Zsófi belovagolt a versenyzők közé, László megkereste Évát, és Petrát a nézőtéren.