Az utolsó nap

János egy sziklaszirten áll a végtelen óceán partján. Arcát nyaldossa a víz felől áramló sós levegő. A horizonton felkelő nap narancsszínre festi az eget. A sziklán szétcsapódó hullámok vízpermettel borítják meztelen felsőtestét. Ball keze a mellette álló, hullámos feketehajú latin szépség, asszonyosan domború csípőjén. A föléjük magasodó pálmafák levelei sejtelmesen susognak a lágy szélben. A lány felé fordítja a fejét, közelebb húzza magához. Egy hajtincset kisimít az arcából, lassan hajol a szája felé.
Hirtelen sűrű köd telepszik a szemére, majd az idilli kép egy pillanat alatt szertefoszlik, mint a pára a napsütésben.
A nappaliban ül, aktuális könyvével a kezében.
– Angyalom! – hallotta meg felesége hangját.
– Igen? Szóltál? – kérdezte, kicsit kipirosodott arccal.
– Már háromszor, csak nem válaszoltál – méltatlankodott az asszony.
– Ne haragudj, egy nagyon jó résznél tartottam. Mit akartál mondani?
– Csak azért zavarlak, mert elmúlt hat óra ilyenkor már készülődni szoktál, és az asztalon a reggelid.
– Köszönöm, hogy szólsz, már indulok is, nem akarok az utolsó napomon elkésni, ha már a ledolgozott negyvenöt év alatt egyszer sem történt ilyen.

Két perc múlva félnyolc. János már az íróasztalán lévő két monitor előtt ül. Leveleit böngészi. A rendeléseket, és ajánlatkéréseket ki is nyomtatja. A kéretlenül kapott reklámokat azonnal törli. Nyílik az üzlet ajtaja, felnéz, mert azt hiszi, hogy a mai első vevő érkezett. Tévedett, csak Károly, a munkatársa lépett be rajta.
-Jóóóregelt – nyomott el egy ásítást köszönés közben. Egyik kezében az aktatáskája, másikban, egy energiaital. A haja zilált, arca borostás, mint aki most mászott ki az ágyból.
– Üdvözöllek, rosszul aludtál? – kérdezett rá a nyilvánvaló tényre.
– Ne is kérdezd. Hajnal kettőig csak forgolódtam, utána meg rémálmaim voltak – magyarázta Károly. – Megyek, iszom egy kávét, hátha felébredek.
Aktatáskáját a székére teszi, és mielőtt a kávéautomatához indul, megnyomja a gépén a bekapcsoló gombot.
– Lehet, hogy a sok kávé, meg az energiaital nem hagy aludni? – kérdezte János.
– Nem hiszem, tegnap csak négyet ittam. Az energiaitalt, pedig csak üdítőként iszom. Te hogy csinálod, hogy soha nem vagy álmos? – kérdezte.
– Elég régóta dolgozom, de még soha nem érkeztem álmosan a munkába – gondolkodott el János hangosan.
– Tényleg, ma van az utolsó napod nyugdíj előtt. Beavathatnál a módszeredbe, mert én minden reggel ilyen állapotban érek be, és alig várom, hogy vége legyen?
– Nem bonyolult, az a lényeg, hogy én csak egy kávét iszom, reggel, amikor felkelek, általában négy és fél öt között. Energia italt soha, mert a jó alvástól mindig tele vagyok energiával.
– Az nagyon korán van – szólt közbe Károly.
– Időben kell lefeküdni, hogy a nyolcórai alvás meglegyen. A kávémat a nappaliban ülve, egy könyv társaságában fogyasztom el. Minden reggel olvasok legalább egy órát. Az álom kimegy a szememből, az agyam beindul, utána vidáman indulok munkába – próbálta sok éves tapasztalatát átadni tanulni vágyó munkatársának. – Ami még nagyon fontos – gondolkodott el egy kicsit -, szeretek dolgozni.
– Lehet, hogy ezt én is kipróbálom – fogadkozott. – Az eleje a tanácsnak, egyszerűnek tűnik, de a vége? – nézett a távolba Károly.
– Azon nem gondolkoztál még, hogy talán nem ez a megfelelő munkahely neked? Ha nem szereted csinálni, akkor nyűg az egész nap.
– Nem, de lehet, hogy igazad van – zárta le a témát Károly.
A nap hamar elszaladt, így János már, mint nyugdíjas búcsúzott el munkatársától.