Odakint puha, bársonyos hó hull,
lassacskán csipkefüggöny terül a világra.
Lassan baktat, csöndben szuszog a tél,
mézízű tej borul a kanyargós Tiszára.
Odakint puha, bársonyos hó hull,
néma a csermely, ő sem csobog kacarászva.
Álmot csókol a földre a szellő,
aztán tovasuhan még kicsit tétovázva.
Veréb, csuszka, zöldike, meggyvágó,
is csak búsan gubbaszt az ágon elmélázva.
A rigó is hallgatag, nem dalol,
szeme tükrében könnycsepp ül megbabonázva.
Korán érkezett a kis hóvirág,
völgy ölén nyílt, még törékeny, a Nap köszönti.
Halovány sugara cirógatja,
majd búcsút int, s felhő a fényt újra elfödi.
Elvarázsolt lett eme nagyvilág,
édesen szendereg már az erdő, a mező.
Lassan baktat, csöndben szuszog a tél,
szótlan lett a hómező, minden ködbe vesző.
5 hozzászólás
Kedves ElizabethSuzanne!
"mézízű tej borul a kanyargós Tiszára"
Ezt nagyon szépen megfogalmaztad, nagyon jó szemléltetés 🙂
Elvarázsolt 🙂
Üdv: Alkonyi
Köszönöm szépen, nagyon örülök 🙂
Köszönöm szépen, nagyon örülök 🙂
Szia Zsuzsa! 🙂
Azért szólok itt, mert ez a versed a kezdetekkor elvarázsolt a képeivel.
Nagyon szeretem a természethez való hűséges ragaszkodásod, ami megmutatkozik költeményeidben.
Felemelő élmény olvasni gondolataid, mert költői képeid kikapcsolnak, elvisznek egy nyugalmas környezetbe, amire magam is vágyok.
Nem elemzek, mert jó elúszni…
Egyetlen soron javítanék:
"völgy ölén nyílt, még törékeny- Napot köszönti".
Szerintem tartalmilag-gondolatilag jobb lenne így:
völgy ölén nyílt, még törékeny, a Nap köszönti.
Nyilván akad több javításra szoruló sor is, de majd kicsinyenként ráállsz a szabályokra is. Észlelem a haladásod. 🙂
Köszönöm, hogy megosztod velünk mélyről jövő, őszinte képeid, gondolataid.
Tanulok tőled. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin! Úgy örülök, hogy olvasol. Hát még kedves szavaidnak. Mindenképp javítom 🙂 Köszönöm! Köszönöm! 🙂