(2Cellos benedictus)
Én vagyok aki ezt a fájdalmas adagiót
játszom,
én vagyok aki alázatosan
leborulok a földre előtted
aki felkiáltok
hogy most látom
milyen óriás vagy asszonyom, anyám
leányom, szép asszony szeretőm
akire várok
aki itt vagy, akit szolgálok
és mégse tudtam hogy ennyire hiányzol
a szívem húrjain játszik a vonó
és elsodor az árja
nincs feloldozás nincs bűnbocsánat
csak tehetetlen imádság érted
gyógyulásodra
s ölelésedre várva
s a csönd
míg
bárányfelhők úsznak a kékben
odafönt
3 hozzászólás
Kedves István! Nagyon szép ez a versed. Szerintem csak a fiúk tudnak ilyen gyönyörű érzéseket táplálni az édesanyjuk iránt.
Üdv: Kati
Kedves Kati ! köszönöm szavaidat. Igazad van , én is azt hiszem . Én ezt a verset világ másik felének minden nőnek, lánynak és asszonynak szántam akikből mindannyiunk éleete ered. Belőled is az én lányaimból is az én asszonyaimból is, akik előtt csak leborulni lehet . Ők, ti vagytok akik fenttartjátok ezt a földi életet. Köszönöm.
Zene füleimnek, lelkemnek a mély érzésű szavaid! Köszönet! Éva