Napsütötte föld,
május könnyében ázik,
zöld mezőt ölel.
Játékos szelek
kergetnek felém édes
virágillatot.
Rügyező ágak
rejtekében, fészek ring,
új életet rejt.
Hangos békanász
a vízpart csendjét tépi,
mégis, úgy ölel.
Virág szirmán, egy
apró méh legel éppen,
és csak gyűjtöget.
Levél alatt, egy
árva tücsök hegedül,
éji szerenád.
Lámpák gyúlnak, az
éji mező szikrázik,
bogár fénye él.
Már nyárba hajlik
az idő, lába nyomán
sarjad a remény.
1 hozzászólás
Úgy látom senkinek sem tetszik. Nem baj.
Akkor ide ilyet nem írok.
pedig, könny, s kócos haj,
és a nyár, már elhalkúll.