Hazádnak, oly sok szép tája van,
hová el sem jutottál, sohasem.
Illatos bércek, havas hegytetők,
vidám patakok szelik át,
a táj olykor néma pusztaságát.
Sík vidéken járva, el sem képzeled,
milyenek is lehetnek a dombos lankák.
Pici őzike fut ki az útra, de a furcsa zajok hallatán,
gyorsan eltűnik, menedékébe visszajár.
Illatos a harmat is, a napfelkelte után.
Ezernyi zöld növény kezdi életét,
de felsikong mely kivágásra vár.
Láttál talán szebbet, jobbat is,
de ha el kell hagynod, mert muszáj,
a Szíved mindig Haza vágy.