Rózsák a sötétben
álmodnak szerényen,
hogy mire a nap felkel
ők kinyílnak menten.
Szél suhan közöttük
a csillagos ég felettük,
szirmaikra harmat ül
így olyanok, mint színes tüll.
A Hold arca felragyog:
„Az égi lámpás én vagyok!”
S fényével nyújtózik
az égbolton vetkőzik.
A rózsák szíve megdobban
színes létük fellobban
és kinyílnak a Holdnak is
játsszon egyet velük is.
A telihold udvara
szebben ragyog, mint valaha,
így az álmodó rózsákhoz
odasimul, mint múzsákhoz.
Felröppennek illatfelhők
színben játszó virágerdők,
szirmokba burkolt életek
mik rózsa lelkek lehetnek.
Megtörtént az égi nász
teljesült az álomvágy:
minden rózsa fényben úszik
boldogságuk sosem múlik.