Távoli harangszó hirdeti a delet,
nyári nap sugárzik forrón fejünk felett,
rövid árnyék bújna el a talpunk alatt,
hiába próbálja, válla kívül marad.
Az út könnyű porral púderozza magát,
fáradt szellő libben, keresztben szökik át.
Felsóhajt egy akác, a dűlőút mentén,
fények villannak fel egy csapongó lepkén.
Isten ege ragyog, csodálatos kéken,
elmerengve ülök egy vén, kerti széken,
füstkarikák szállnak, mint könnyű angyalok
illatos pipámból, jó most hogy itt vagyok…
Jó hogy most itt vagyok, jó magyarnak lenni,
kinek múltat s jövőt szemügyre kell venni,
így lesz háromszoros igazság a jelen,
mint egy el nem múló, örök nagy szerelem.
Bennünk él a jelen, s mi ő benne vagyunk,
létünknek forrása, mint felkelő napunk,
sorsunkat kezében formálja javunkra,
amíg rátalálunk mi is tenmagunkra.
2 hozzászólás
Versed nagyon szép… álomszép…
Jó volt olvasni!
Üdvözlettel: Kata
Köszönöm Kata véleményedet! Szép és forró volt ez a nyár, annyi kellemes szép nappal, hogy még filozofálásra is jutott ebből idő a természet lágy ölén… Elgondolkodván tovább adtam az elgondolkodtató gondolataimat vers formájában. Hiába, a jelen nagy úr. Tervezni lehet a jövővel kapcsolatban, vagy ábrándozni, emlékezni lehet a múltra, vagy tapasztalatok leszűrése által bölcsebbé válni, de cselekedni csak itt és most lehet, a jelenben…
Üdvözlettel és szeretettel: alberth