Ma olyan fenn az ég, mint a mindenkori
öreg szomszédok, ’kik elmúlás-szagú
ruháik leheletén támaszkodva, fúlva
morognak, zajganak, és sosem tudhatni,
kire miért haragudnak éppen,
ma éppolyan az ég.
A vacsora elunja az asztalt, nem ül ott
senki sem, minek a felhajtás?
Két szelet kenyér közt elfér a mai nap,
iszom rá valami furcsa limonádét –
merengve elfolyt reményeken –, mintha
törölközőből csavartam volna.
Egyetlen álmot sem álmodhatok végig:
cserepes hangok reszelnek idegrostokat,
mások baja szüremlik ágyamra,
lerántja rólam a takarót, s az én szám csak
erőtlen vágyakat ásít a telefonba;
vajon az én pokrócból kirázott életem
mikor fog végre rólam szólni?
Minden reggel földrengés ébreszt,
a talaj itt folyton bizonytalan. Senki
nem ígérget, az ajtó alatt nem csusszannak
be lapos borítékok, talán házszám sincs
az ajtó fölött. Minek is?
Az én kulcsaim már rég elvesztek.
4 hozzászólás
Kedves Laca!
A szállás mindig csak átmeneti, ideiglenes, bizonytalan, sivár, minden, csak nem otthon. Tamási Áron szerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Ez már szinte szállóigeszerű mondás, de nagyon igaz. Jó lenne, ha a minket körülvevő világ az otthonunk lenne! És mi jól éreznénk benne magunkat! Tetszett a versed.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Mondhatom, szívemből szóltál: "Jó lenne, ha a minket körülvevő világ az otthonunk lenne!" Köszönöm figyelmedet és hozzászólásodat.
Üdv: Laca 🙂
Szia Laca! 🙂
Mivel nincs lehetetlen, majd előkerülnek azok a kulcsok. Magam teszem tűvé a környéket. 🙂
Összeszorult gyomrom a versdet olvasva, pedig nem iseretlen számomra, amit megfogalmaztál.
Ennek ellenére most is jó volt elmélyedni a világodban.
Olyan hatása van ennek a versnek, mint amikor a szegény fiú meséjét olvasom. Megszakad a szívem, és azon morfondírozok, hogyan lehetne segíteni rajta. Azt szeretném, hogy a végén minden jóra forduljon.
Hihetetlen, hogy mit művesz a szavakkal, de mégis látom, hogy életre kelnek, tehát a varázslat valóság.
Többet nem is mondok, de annyit még hozzáteszek, hogy a "Két szelet kenyér közt elfér a mai nap" feltette a versedre nálam a koronát. 🙂
Nem tudom kifejezésre juttatni, mennyire örülök annak, hogy megismerhetem az írásaidat, legyen az vers, vagy próza. Mindegyikben otthon vagy, ez az igazi szállás, nagy kincs. 🙂
Örömmel tértem be "hajlékodba" 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm figyelmedet. Ritka, hogy ilyen hamar, mintegy reflexszerűen szólítod meg írásaimat. Általában egy darabig "ülepíted" őket. De akár idővel, akár azon melegében, én ugyanúgy köszönöm.
Igen, ez az én hajlékom. És jó érzés, hogy tudok adni valamit.
Üdv: Laca 🙂