Nem valami szívderítő élmény
vasban ülni zordon börtön mélyén;
Pál apostol rövidebbet húzta,
fölvirradhat derűre, borúra.
Mégsem ér rá unatkozni bőven,
imádkozik ráérő időben;
vendégeit vigasztalja bátran,
bizonyság ő császár udvarában.
Érdeklődik, áll-e még az egyház,
néki már hű temploma a fegyház;
oly szívesen látogatná őket,
ám helyette írással vesződhet.
Ilyesmiket körmölget a sitten:
Én vagyok a legboldogabb itten;
örvendek, mert megvalósul terve,
Úr Igéje nincs bilincsbe verve…
Szentírás lesz. Nem gondolná akkor,
évek múltán kincset ér a pár sor;
amit küldött száz embernek egyszer,
majd milliók olvassák nemegyszer.
4 hozzászólás
Kedves Emil!
Lám, milyen érdekes, hogy amikor valaki a börtönben boldog és írogat, ki gondolná azt, hogy majd
valamikor megvalósul terve, és később majd kincset érnek sorai, s milliók fogják olvasni, nem is
egyszer, hanem nagyon sokszor.
Nagyon érdekes a témaválasztásod, szeretettel gratulálok:
Kata
Köszönöm szépen az olvasást és a bátorító hozzászólást!
Minden jót!
Üdvözlettel: Á.E.
Kedves Emil!
Valóban a legnagyobb fájdalmakból, magányból (hitből) születhetnek remek művek is!
Szeretettel
Ica
Köszönöm szépen az olvasást, a bátorító hozzászólást és értékelést!
Üdvözlettel: Á.E.